Szórakozás

Csobot Adél mez nélkül kézilabdázott – Fotók!

Az X-Faktor énekesnője az FTC-PLER Budapest egyik edzésére látogatott el, ahol a fiúk igyekeztek megtanítani a játék alapjaira, több-kevesebb sikerrel. Adél a SportKlub MezTelenül című műsorának kamerái előtt próbálta ki magát a sportban, de úgy döntött, inkább az éneklésnél marad.

Csobot Adélon első ránézésre látszik, hogy színpadra termett, áma csinos énekesnő most kipróbálta, a sportpályán vajon megállná-e a helyét? Az X-Faktor harmadik helyezettje MezTelenül stábjával az FTC-PLER Lőrinci Csarnokába látogatott, ahol megjelenésével az első perctől „beadélosította” a pályát. Adél elárulta, ugyan gyermekkorában sokat focizott a fiúkkal, mostanra inkább a nőiesebb sportok vonzzák.

„Őszintén bevallom, nem vagyok az a sportos alkat, pedig kiskoromban kifejezettem fiús voltam, sokat fociztam a srácokkal. Ez mára megváltozott, a nőiesebb mozgásformák, például a tánc, ami igazán nekem való” –mesélte Adél aki hozzátette, nem sok időt fordít az edzésre.

„Nagyon irigylem azokat, akik kitartóan, rendszeresen sportolnak. Anyukám mindig is szerette volna, ha én is így teszek, de valahogy ez sosem állt hozzám igazán közel” – vallotta be az énekesnő.

Az edzésen bebizonyosodott, Adél nem lesz a csapat új beállósa, de egy rögtönzött közös éneklés során az is kiderült, hogy a kézis srácokból sem lesz popsztár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik