Szórakozás

Kábítószer vonaton és kisbuszban is

Szinte egy időben találtak a vámosok egy nemzetközi vonat ülése alatt, valamint egy belépésre jelentkező kisbuszban kábítószert. A lefoglalt szállítmányok értéke négymillió forint.

Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei a napokban egy szerb férfi által vezetett osztrák rendszámú Mercedes kisbuszt vizsgáltak át, amely a Röszkei Határkirendeltségen jelentkezett belépésre.

A férfi kérdésre elmondta, hogy bejelenteni való árut nem visz magával. A pénzügyőrök a nyilatkozatot elfogadták, azonban a férfi szokatlanul ideges viselkedése miatt a járművet félreállították egy tüzetesebb ellenőrzés céljából. A vezető ülés mögötti fogasról egy kabát került elő, melynek kitömött belső zsebe vált gyanússá. A gyanú beigazolódott, mivel egy többszörösen leragasztott gyógyszeres doboz került elő a rejtekhelyről, melyből összesen 37 gramm heroin szedtek elő a pénzügyőrök.

A pénzügyőrök a több százezer forint  utcai értéket képviselő kábítószert és a szerb állampolgárságú férfit feljelentéssel átadták a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársainak, ahol ellene visszaélés kábítószerrel bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárás indult -tudta meg a Szeged24 a NAV Regionális Vám-és Pénzügyőri Főigazgatóságán.

Szinte ugyanazon időben vizsgálták a pénzügyőrök  a Kelebiai Határkirendeltségen Szerbiából érkező Beograd nemzetközi gyorsvonatba besorozott személyszállító vagont, mikor gyanús csomagokra lettek figyelmesek. Az egyik utasfülkében, három ülés alatt keresztpánttal felfogatva ülésenként egy-egy nejlon csomag került elő, melyek összesen közel 800 gramm heroin-gyanús anyagot rejtettek.

A pénzügyőrök a 4 millió forint  utcai értéket meghaladó kábítószert feljelentéssel átadták a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársainak, ahol ismeretlen tettes ellen visszaélés kábítószerrel bűncselekmény elkövetésének  gyanúja miatt eljárás indult.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik