Szórakozás

Ellenőrző gyakorlat a szegedi gumigyárban

Megyei ellenőrző gyakorlatot tartottak a szegedi gumigyárban a létesítményi tűzoltói a Szegedi Hivatásos Tűzoltó-parancsnoksággal közösen. A feltételezés szerint a tűzesetnél egy haláleset és egy sérülés is bekövetkezett.

A gyakorlat szituációja szerint a gyár egyik részlegében keletkezett a tűz, amely során erős füst árasztotta el a helyiségeket, így a beavatkozók csak légzőkészülékkel tudták feladatukat ellátni. Elsőként a létesítmény tűzoltói érkeztek a helyszínre és kezdték meg a beavatkozást, majd a szegedi hivatásos egységek is csatlakoztak gépjárműfecskendőkkel, vízszállítóval, magasból mentő szerrel és habbal oltó konténerrel – tudta meg a Szeged24 Arany-Tóth Attila szóvivőtől.

A gyakorlatról Ördög István, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzoltó főfelügyelője elmondta: a létesítményi és a hivatásos tűzoltók közösen végezték el a beavatkozást, amely során a sérülteket kimentették, bár a két személy közül az egyik nem élte túl a tűzesetet, majd az ilyenkor szükséges módon először vízzel, majd oltóhabbal fékezték meg a – jelen esetben csak a forgatókönyv szerint felcsapó – lángokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik