Szórakozás

Áruházi tolvajt és határsértőket fogtak

Négy határsértőt fogtak el a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség egyenruhásai az újév második napján.

Két afgán állampolgár Mórahalom területén a déli órákban került rendőrkézre- mondta a Szeged24-nek Jászai Linda a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A későbbi vizsgálat során fény derült arra, hogy nem először próbálkoztak tiltott határátlépéssel, ezért velük szemben beutazási és tartózkodási tilalom megsértése miatt büntetőeljárás indult.

Két koszovói férfit lakossági bejelentés alapján Röszke külterületén a Kisszéksósi úton igazoltattak a rendőrök. Hasonlóan járt az a két koszovói férfi is, akiket csütörtökön állítottak elő az egyenruhások Újszentiván külterületén, ugyanis semmilyen okmánnyal nem rendelkeztek.

A csoki mellett szempillaspirálokat, szájfényeket és hajszérumot is a kabátja belső zsebébe rejtett egy 23 éves szegedi férfi 2013. január 2. napján Szeged egyik hipermarketében. Az áruházból fizetés nélkül akart távozni, de a biztonsági szolgálat dolgozói megakadályozták ebben és a rendőrök kiérkezéséig feltartóztatták a tolvajt. Kihallgatása során elmondta, hogy nagyon megbánta tettét, csak nézelődni ment be a hipermarketbe, végül úgy döntött, hogy elemel pár árucikket. Vele szemben lopás megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás a Szegedi Rendőrkapitányságon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik