Szórakozás

Kirúgják Britney-t, 15 milliót bukott

Britney Spears (Britney Spears)
Britney Spears (Britney Spears)

Miután végig unalmas és zavart volt az amerikai X-Faktorban Britney Spears, a producerek kidobják a show-ból.

Ahhoz képest, hogy pár hónapja még az esküvőjét tervezgette december végére Britney Spears, 2012 utolsó hete élete egyik legrosszabb periódusa lett. A lagzija elmaradt, volt sógora azzal vádolja, hogy tőle van első fia, és most még a munkáját is elveszíti. Legalábbis mentorként már nem fog több pénzt keresni. Az amerikai X-Faktor producerei, élükön Simon Cowellel, nem hosszabbítják meg a szerződését a 2013-as show-ra. Az indok egyszerű, Britney nem hozta a tőle elvárt dolgokat, és semmit nem teljesített abból, amit vállalt. Unalmas volt, folyamatosan belebonyolódott a mondandójába, és gyakran zavartan viselkedett. Pedig a világ egyik legnagyobb popsztárjaként, és az őrült magánéletével a nézettségi lista élére kellett volna röpítenie a tehetségkutatót, ám mindössze egyszer sikerült összehoznia olyan kritikát, ami emlékezetesre sikeredett.

Britney semmittevése meglátszik a nézettségen is, ami 18 százalékkal esett a tavalyi szériához képest, pedig az sem sikerült valami jól. Így érthető a producerek döntése, hogy még egyszer nem fizetnek ki Spearsnek azért tizenötmillió dollárt, hogy unalmas fejjel üljön a zsűriasztal mögött.


Csúnyán elbukott mint mentor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik