Szórakozás

Stohl távozik a Nemzetiből?

Vidnyánszky Attila lesz a Nemzeti Színház új igazgatója. A döntés vélhetően a Nemzeti egyik legnépszerűbb színészének, Stohl Andrásnak a státuszát is érinti majd, ugyanis az új direktor korábban már tett erre célzást.

Vajon maradhat-e Stohl a Nemzeti Színházban és vajon akar-e maradni? Számos kérdés merül fel a mai döntés kapcsán. Például nem kizárt, hogy akár több népszerű színész is feláll és távozik a társulatból.

Mint ahogyan arról már a Hír24-is beszámolt, Vidnyánszky Attila korábban Stohl Andrással kapcsolatban igen keményen nyilatkozott, ami miatt az RTL Klub jogi lépést fontolgat. A Nemzeti új igazgatója akkor ezt mondta: „Nehezen egyeztethető össze, ha egy színész nagy dolgokról beszél, és hitet akar sugározni a Nemzeti színpadán, miközben olyan tévécsatorna alkalmazásában áll, amely nap mint nap bűnök sorozatát követi el a kultúra és az emberi lélek ellen”.


Az Angyalok Amerikában című darab Stohl-al a NemzetibenFotó: MTI / Mohai Balázs

Miután kiderült, hogy Vidnyánszky lesz a direktor, természetesen Stohl Andrást is megkerestük, kíváncsiak voltunk, mit szól a döntéshez. „Gratulálok az új igazgatónak. Remélem, tudja majd olyan színvonalon végezni a munkáját, mint ahogyan azt Alföldi Róbert tette” – kommentálta a hírt Stohl András, aki arra viszont nem kívánt válaszolni, marad-e a Nemzeti Színházban vagy esetleg távozik.

Szerettünk volna más színészeket is megkérdezni a hírről, de egyelőre mindenki időt kért, hogy megemészthesse a történteket.

Forrnak az indulatok

A színház internetes vendégkönyvében viszont azonnal pró és kontra érvelnek. (A leveleket változtatás nélkül közöljük – a szerk.)

„Kedves Látogatók!

Sajnálattal látom, hogy ebben az országban bármit megtehet a kormány, mert senki nem emeli fel a hangját semmiért. Megtehetik, hogy pofátlanul átadják a Nemzetit a saját csatlósuknak, függetlenül attól, hogy mit ért el a mostani vezetés.  Nem tudom elképzelni, hogy mi kell még történjen ahhoz, hogy az emberek felháborodjanak és kimenjenek az utcára és felszólítsák a kormányt, hogy fejezze végre be a hazudozást és a jogaink sárba tiprását. Teljesen rátelepednek az életünkre! Most már a színházat is elvették tőlünk! Ebben a félévben még megnézek mindent, amit csak tudok a Nemzetiben, mert utána már csak az állami propaganda helyszíne lesz! Mivel ez az ország sosem nézett szembe a múltbeli bűneivel, nem látjuk még most sem, hogy nem csinálni semmit, az épp olyan nagy bűn, mint kiszolgálni a mindenkori hatalmat. Javaslom mindenkinek az Egyszer élünk megtekintését…

Tisztelt Éva!

Milyen színházat vettek el Öntől?
A Nemzetit már 2008-ban átadta az akkori kormány a saját “csatlósának”. A körülményeket biztos ismeri, ilyen nagy Nemzeti-rajongó lévén.
Az emberek már 2006-ban kimentek az utcára, hogy a kormány fejezze be a (saját maguk által is beismert ) hazudozást, a jogaik sárba tiprását. Gongolom emlékszik a szelektív memóriája arra, hogy mi lett az eredménye.
Üdv: Barna Éva”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik