Szórakozás

Megsérült a való világos Dukai Gergő

A térde bánta legutóbbi síelését Dukai Gergőnek. Az egykori valóságshow hős évek óta szerelmese a téli sportoknak, olyannyira, hogy korábban  volt példa arra, hogy gondolkodás nélkül vágott neki egy lejtőnek,  aminek persze meg is lett a következménye.

“Korábban egy egész téli szezont Ausztriában dolgoztam szakácsként,  amikor csak alkalmam volt rá mentem fel a hegyre. Annyira megbolondított  a tudta, hogy csúszhatok, hogy bemelegítés nélkül vágtam neki a hegynek,  most már tudom, hogy nem kellett volna. Annyira megerőltettem a  térdemet, hogy le kellett sétálnom a pályáról, és még nagyon hosszú  ideig fájt. Sőt, eljött a május, amikor is a sílécet wakeboardra  cseréltem és a bemelegítő guggolásoknál még éreztem a téri sérülés  nyomait” – mondta Gergő, aki a egy életre megtanulta a leckét és soha  többé nem vág neki a hegynek bemelegítés és védőfelszerelés nélkül.


Január elején, amikor Gerlicenben húgával, Reginával együtt újra lécre  pattan, már okosabban indul neki a pályának. A testét már hetekkel  ezelőtt kezelésbe vette, hogy fizikailag bírja az erőnlétet, a síruhákat  pedig a héten választotta ki Reginával, aki bátyjával ellentétben még  nem igazán ismeri ezt a sportot, de a januári sítábor alkalmával ő is  deszkát csatol a lábára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik