Szórakozás

Életveszélyben volt Tatár Csilla

tatár csilla (tatár csilla, )
tatár csilla (tatár csilla, )

Egy véletlen baleset során mérgezte meg magát Tatár Csilla. A Mokka műsorvezetője szerencsére megúszta a történetet.

A méregtelenítés veszélyeiről beszélt a TV2 Mokkájában Tatár Csilla. A műsorvezető elárulta, korábban minden lehetséges és divatos tisztítókúrát kipróbált, de ma már biztos benne, hogy semmiféle extraméregtelenítésre nincs szükség, ha az ember egészségesen táplálkozik.


Csilla egy füst alatt a mérgek apropóján azt is elmesélte, kétszer is komoly életveszélybe került figyelmetlensége miatt. “A kocsiban ültem, hátranyúltam az ásványvizes palackért, de véletlenül az ablakmosó folyadékot húztam meg. Rögtön a toxikológián kötöttem ki, ekkor valóban rengeteg méreganyag volt a szervezetemben” – emlékszik vissza ma már mosolyogva Csilla.

A műsorvezető egy másik történetet is felidézett, amikor reggel felkelve nem tudta, hogy vízkőoldót tettek a vizforralóba, így azzal együtt készítette el a teáját. “Szerencsére citrom és nem sósav alapú volt a szer, így nem haltam meg vagy nem lett maradandó károsodásom. MIndenesetre borzalmas volt az íze, rosszullettem tőle” – mesélte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik