Szórakozás

Zámbó Krisztián ki akart szállni a versenyből!

Zámbó Krisztián (Zámbó Krisztián)
Zámbó Krisztián (Zámbó Krisztián)

Azt mondja, ha nem ejtik ki a mentorok, maga szállt volna ki a versenyből. Örül, hogy megszabadult egy hatalmas tehertől, de a saját magával szembeni küzdelmét tovább vívja.

Régóta vágytak már a pillanatra, mégis egészen a hetedik élő show-ig kellett várniuk az ellendrukkereknek, hogy az X-Faktor hazai történetének legmegosztóbb énekese elbúcsúzzon a világot jelentő deszkáktól és a Jimmy-hívek népes tábora messzire dobja kezéből a továbbjutást jelentő SMS-t küldő masinát.

Zámbó Krisztián apja dalával jutott be annak idején a tehetségkutatóba, és most szombaton szintén egy Jimmy-dallal, stílszerűen a “Még nem veszíthetek” című slágerrel búcsúzott a közönségtől. A mentorok szerint X-es pályafutása legjobb teljesítményét nyújtotta.

Az apja árnyékából bármennyire igyekvő, de onnan kitörni képtelen énekest az elmúlt hónapokban darabokra szedte a sajtó. Mélyrepülésekkel tarkított zenei performanszai ellenére azt mondja, remekül érezte magát a verseny alatt, ugyanakkor nem titkolja, örül annak, hogy végre kipihenheti magát, és megkönnyebbült, amiért leesett egy óriási teher a válláról.

“Nem tudtam úgy teljesíteni az utóbbi időben, ahogyan szerettem volna. Mint mindenki, természetesen én is szerettem volna továbbjutni, sőt, mindenkit legyőzni, de azt már nem tudtam volna elviselni, ha egy olyan ember esik ki helyettem, aki nálam jobban teljesít. Van önkritikám, így valószínűleg előbb-utóbb én mondtam volna ki, akár ott, az élő-show-ban, hogy: köszönöm, de ennyi volt” – nyilatkozta a Hír24-nek nem sokkal kiesése után Zámbó Krisztián.

Az egyszemélyes, saját magával küzdelmet vívó, önjelölt harcos szerint nincs oka bánkódni. Mint fogalmaz – emelt fővel távozik, mert jobban teljesített az utolsó csatában, mint korábban bármikor.

“Remélem, az édesapám büszke rám, hogy hozzá méltón tudtam búcsúzni. Ha mindig úgy tudtam volna teljesíteni, mint a párbajdalnál, akkor a többiek komoly bajban lettek volna. Ember legyen a talpán, aki ki tudott volna állni a színpadra azzal a teherrel és azokkal a problémákkal, amikkel nekem nap mint nap meg kellett küzdenem. És most azért vagyok boldog, mert tudom, képes vagyok erre. Én továbbra is egy egyszemélyes versenyben veszek részt, és most végre felülkerekedtem önmagamon” – mondta büszkén Jimmy fia.

Hozzátette: bár még nem tudja, mit hoz a jövő, egy biztos, “újra élvezni akarja a szakmát”. Nem érdekli mennyi haknija lesz, a mennyiség helyett nála a minőség a jelszó. “Elmegyek akár egyre is, de akkor az jó legyen, és jól sikerüljön.”

Mentora, Keresztes Ildikó biztos abban, hogy Krisztián meggyőzte a kiadókat teljesítményével és a közönség sorban áll majd a 32 éves énekes lemezeiért. Azt mondja, szomorú amiért meg kell válnia mentoráltjától, ugyanakkor megkönnyebbült, mert már neki is fájt a rengeteg bántás, amit Krisztián kapott. Elárulta: ő is Stone-t juttatta volna tovább.

“Picit örülök a kiesésnek, mert méltatlannak éreztem ezt a sok bántást. Féltettem már az idegrendszerét. Való igaz, hogy Stone mindig sokkal kiegyensúlyozottabb volt, Krisztán pedig nagyobb kapufákat lőtt, de neki borzasztóan jó adottságai vannak, hogy jó énekes legyen. Nem könnyű neki, mert meg kell birkóznia azzal a hozománnyal, ami kapott, de nagyon jó úton halad. Én pedig a világ legerősebb asszonya vagyok, mert minél jobban letörnek, annál magasabbra szállok” – magyarázta a női mentor az After X késő esti adásában.

Kere(sz)tes történet
“Krisztián teljesítménye nagyon hullámzó volt. A legjobb pillanata talán az volt, amikor feltűnt édesapja dalával, majd szintén akkor nyújtotta a legjobbat, amikor megint csak egy Jimmy-dalt énekelt. Ebből a szempontból bezárult a kör. Amit közte nyújtott, az korántsem volt annyira jó. Viszont – mint azt már sokszor elmondtuk – az X-Faktor nem csak az éneklésről szól. Most már azt hiszem, ez mindenki számára egyértelmű” – összegzett a Hír24-nek Malek Miklós.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik