Szórakozás

Kirúgták az RTL-es gazdaműsor szereplőjét

„A legfontosabb nekem az, hogy tiszta legyen a lakás, meg a traktor… Egyébként ilyen szép szemű lányt, még nem láttam, mint te” – súgta tegnap Szilveszter gazda a boci szemekkel néző szőke Réka fülébe. Hát, udvarolni tudni kell…

Azt már most kijelenthetjük, jó szövegük van az RTL gazdáinak, csak kicsit sablonos, ugyanis általában minden rájuk áhítozó lánynak ugyanazt mondják. „Úgy érzem, hogy köztünk már elindult valami”, no meg „már alig vártam, hogy kettesben lehessek veled”. Ennek tükrében azon sem lehet csodálkozni, ha szegény Karina teljesen padlót fogott, amikor Bence gazda finom célzásként közölte vele: kívánja, hogy találja meg a boldogságot…persze valaki más oldalán. Szegény csajnak ezt kamerák nélkül is elég lett volna megemésztenie, de így, hogy egy egész stáb dörzsölte a markát, hogy lesz-e hiszti, meg kiborulás, miután kirúgták, még nehezebb lehetett neki. Dicséretére váljon, hogy nem üvöltözött, nem sírt, inkább némán tüntetett. Nem panaszkodott, igaz, nem is köszönt a vetélytársainak, amikor az éjszaka kellős közepén autóba ült és távozott a farmról.

Karinát meglepte Bence gazda döntése

Eközben a Házasodna a gazda másik szereplője, Tomi szülei ismét górcső alá vették fiuk „udvarlóit”. A fiatal gazda ezúttal Enikőt vitte romantikus randira. Végigbicikliztek a falun, integettek a spontán összegyűlt falubelieknek, majd megpihentek egy tóparton. Tomi gazda elővette legkedvesebb modorát, és csakis azért, hogy Enikőt levegye a lábáról, megdicsérte a lány combját, majd finoman rákérdezett, mindig duci volt-e? Ezzel mintegy ráhangolódva az ezt következő csókocskára. Ám ahelyett, hogy visszakézből egy jókora pofont kapott volna, inkább viszonzásra talált a a szájra puszi. A randi után persze a jó Tomi beszámolt szüleinek minden részletről. Édesanyja szépen összezárt térdekkel bólogatott, mosolygott és csupán annyit tett szóvá, hogy a másik lány keveset nevet, és hát aggasztónak találta azt is, miszerint 26 éves, mert, hogy ebben a korban vajon vállal-e még gyereket.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik