Szórakozás

Palvin Barbival vigasztalódik a kidobott Bieber

Immáron hivatalosan is bejelentették Selena Gomez és Justin Bieber szakítását, az énekes pedig úgy tűnik, hogy a gyönyörű magyar lány oldalán keresi tovább az igaz szerelmet.

Szerda óta gyakorlatilag Palvin Barbara lábainál hever a divatszakma és a világsajtó, annyira lenyűgözött mindenkit a Victoria’s Secret show-ján. Ma pedig már nemcsak a szépsége, hanem a magánélete is terítékre került, és ezzel még nagyobb visszhangot váltott ki.

Justin Bieber és Selena Gomez ugyanis bejelentették hivatalosan is a szakításukat, amit igazából már mindenki tud egy jó ideje. JB pedig hamar a felejtés útjára lépett, és itt jön a képbe Barbi. A kanadai Kisjézus és a magyar topmodell már a VS show után is készítettek közös fotót, és remekül elbeszélgettek. Azóta viszont közösen megtekintették Az oroszlánkirály színpadi verzióját is. A fiatalok ugyan külön érkeztek az előadásra, de a fotók és a szemtanúk szerint Barbara egyértelműen Justin és barátai társaságában szórakozott a nézőtéren. Vagyis úgy tűnik, hogy alakul valami kettejük közt.

A bontakozó románc eshetőségét erősíti, hogy Palvint körülbelül egy éve fertőzte meg a fiatal lányok gyógyíthatatlan betegsége, a Bieber-láz, amiről már többször említést tett a különféle közösségi oldalakon. Illetve egyes források szerint Barbi már nem él párkapcsolatban lovagjával, Kristóffal, aki mellesleg nem kicsit hasonlít Justinra. Szóval mindketten szinglik.


JB és Barbi nagyon egymásra hangolódtak

Ajánlott videó

Olvasói sztorik