Szórakozás

Negyven felett szülne a magyar színésznő

Manapság már egyáltalán nem megy csodaszámba, ha egy nő a harmincas évei végén vagy a negyvenes éveiben ad életet gyermekének. Hazai hírességeink közül többen is úgy gondolják, közel a negyvenhez sem késő még szülni.

Pokorny Lia például a Best magazinnak mondta el, hogy ugyan már túl van egy házasságon és 41 éves, még nem mondott le arról, hogy szüljön még egy gyereket.


Eszenyi Enikő egy színdarab kapcsán, ahol egy terhes nő szerepébe kellett bújnia, mondta el, szívesebben élte volna meg a valóságban az áldott állapotot. Azt is hozzátette, megélni bizonyára nehezebb, mint eljátszani. A színésznő azt is elárulta, amikor várandós szerepet játszik, nem érinti fájdalmasan, hogy még nem született gyermeke. Annál is inkább, mert úgy véli, elképzelhető, hogy lesz gyereke, sosem lehet tudni.


A 39 éves Pataki Zita is fittyet hány arra, ki mit gondol. Az RTL Klub időjósa úgy döntött, negyvenévesen akar majd életet adni első gyermekének. A televízióst nemrég eljegyezték, így lehetséges, hogy minden a tervei szerint alakul.


Tizenéves lányát neveli egyedül jó ideje Cseke Katinka. A Jóban Rosszban színésznője tavasszal azt nyilatkozta, fiatal kedvesével, Hassine-nal babát szeretnének. A sorozatsztár életmódváltással is készült az anyaságra, gyermekvállalási terveiről azonban azóta nem beszél.


Harminchét évesen adott életet első gyermekének Judy. Az énekesnő a Hír24-nek elmondta, mindig is több babára vágyott. Judy elárulta, jelenleg még nem tudja, vállal-e második gyereket, de hozzátette, ha úgy dönt, hogy jöhet a baba, azt se bánná, ha ikrekkel ajándékozná meg őket a sors.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik