Szórakozás

Aradszky Lászlót betegsége miatt állították le

Aradszky László (Aradszky László)
Aradszky László (Aradszky László)

A hatvanas évek közönségkedvence túlértékelte szervezete terhelhetőségét. Aradszky László tíz napig volt kényszerpihenőn, magas vérnyomása miatt mondta le felkéréseit.

A hetvenhét éves Aradszky László a mai napig olyan aktív életet él, mint fiatal pályatársai. Fellépésekre jár, rendezvényeken vesz részt, próbál, riportokat ad és mindeközben családjával is törődik. A sok elfoglaltság azonban annyira leterhelte az énekest, hogy orvosai tíznapos kényszerpihenőre ítélték.

“Nem mértem fel kellőképp a szervezetem terhelhetőségét. Érszűkületem van és magas a vérnyomásom is. Eddig általában gyógyszerekkel átvészeltem a rosszabb időszakokat, most először azonban nem sikerült. Az orvosom azt mondta, hogy sokkal többet kell pihennem, mert hiába érzem magam fiatalnak, tudomásul kell vennem, hogy már nem vagyok az” – mondta a Hír24-nek Aradszky László.

Az énekes a tíznapos kényszerpihenő miatt több fontos programján nem tudott részt venni. Lemondta a rádiókabarés szereplését és Szenes Iván sírkőavatásán sem tudott ott lenni.

“Nem csak a húszéveseké a világ, de már nem is a hetvenhét éveseké. Megfogadtam, hogy ezentúl megszűröm, hogy mit vállalok el és mit nem. Minden egyes felesleges vállalás ront az egészségi állapotomon, ezért csak a legszükségesebbeknek fogok eleget tenni” – árulta el Aradszky.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik