Szórakozás

Lemezt adnak ki az X-Faktor kiesői

A P.J.Z. tagjai egy kicsit sem búslakodnak amiatt, hogy kiestek. "Tűzön-vízen át" címmel lemezt adnak ki, és hamarosan első videóklipjük is megjelenik.

Az X-Faktor második élő show-jában már csak 11 produkció állt színpadra és küzdött a nézők és a mentorok kegyeiért. Az utolsó két helyen az SMS-szavazatok alapján Nagy Feró versenyzői, a P.J.Z. és Keresztes Ildikó mentoráltja, Lass Bea végzett. A párbaj után – Feró kivételével – a mentorok úgy döntöttek, a huszonnyolc év felettiek kategóriájában induló lánynak szavaznak bizalmat, hazaküldve ezzel a tehetségkutató egyetlen rapper párosát, a kékre mázolt arcú Piros királyt és a szövegdaráló Jazzy-t.

“Nem tudok haragudni a mentortársaimra, igazságos döntés született. A P.J.Z. eljutott, ameddig csak lehetett. Ugyanakkor a műfajt nagyon sajnálom, mert amit a fiúk képviselnek, Magyarországon egy nagyon vékony réteget érint. Jó lett volna, ha az emberek még egy kicsit szokják, hogy a rap igenis van, létezik” – mondta Feró lapunknak, nem sokkal az adás után.



Az ítész szerint a 18 éves szómágusok hatalmas lehetőséget kaptak azzal, hogy két millió ember előtt megmutathatták tehetségüket, és ha rögtön ugyan nem is, pár éven belül  profi csapat válhat belőlük. Ő biztosan ott lesz mellettük, és nem engedi el a kezüket.

“Egy fiatal, kedves, tisztaszívű duóról van szó, akik számára még csak most kezdődik a nagybetűs élet. Rengeteg bulijuk lesz, sok ember lesz kíváncsi rájuk. Egy jó producer, ha melléjük áll, pár éven belül profi együttest faraghat belőlük” – tette hozzá a nemzet csótánya.

Ha producer ugyan még nem is jelentkezett be a felfedezettekért, konkrét terv már összeállt a fiúk fejében,. A nyolcadik kerületből jött, – Oláh Gergőhőz hasonlóan – kitörésre vágyó fiataloknak csöppet sem szegte kedvét a szombati kudarc: már első lemezüket és saját videóklipjüket tervezik.



“Tudtuk, hogy ki fogunk esni, Ricsi megálmodta az éjszaka. Bea egy igazi művésznő, így nem volt kérdés számukra sem, hogy nekünk kell távoznunk. Borzasztó szomorúak vagyunk most, de nem adjuk fel. A célunk továbbra is az, hogy megismerjenek, szeressenek az emberek, legyenek fellépéseink, és ezáltal esetleg egy kis pénzhez jussunk. A lemezünk címe ‘Tűzön-vízen át’ lesz, és bár tudjuk, hogy a rappel sajnos nem lehet befutni Magyarországon, reméljük, hogy L.L. Junior után mi leszünk a következők, akiknek ez sikerül” – nyilatkozta a Hír24-nek a P.J.Z., akik a zenélés mellett a tanulást sem hagyják abba. Ricsinek még három év van hátra a kereskedelmi és vendéglátóipari szakközépiskolábából, Tomi pedig hamarosan szakácsként végez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik