Szórakozás

„Segítsenek Komár László árváján!” Keresik!

Nyolcéves kislányát hagyta félárván Komár László. Az elhunyt énekes rajongói aggódnak a kis Karolináért, szeretnének rajta és édesanyján segíteni.

„Segítsenek Komár László árváján!” elnevezéssel kívánnak úgynevezett segélycsoportot szervezni a sztár követői. Úgy vélik, hogy gyermekének és édesanyjának nagy szükségük lenne a segítségre, éppen ezért gyűjtést akarnak szervezni, ehhez kérik most a nyilvánosság segítségét.

„Elég járatlanok vagyunk az ilyen dolgokban. Ma megyünk egy ügyvédhez, hogy elmagyarázza, hogyan lehet törvényesen és hivatalosan elindítani egy ilyen jótékonysági akciót. A cél az, hogy minél több pénzt tudjunk összeszedni Karolinának, akinek bizonyára nagy szüksége lesz a támogatásra, hiszen édesapja halálával vélhetően elesett egy bizonyos összegtől. De ezt mi csak tippeljük. Szeretnénk édesanyjával, Erzsébettel is beszélni ebben az ügyben, de egyelőre még keressük, nem tudjuk az elérhetőségét. Jó lenne, ha ebben valaki segítene nekünk, közvetítene köztünk és közte, vagy éppen Erzsébet jelentkezne” – mondta a jótékonysági csoport egyik szószólója, aki nagyon szimpatikusnak találja, hogy Komár László kislányának édesanyja eddig sehol nem nyilatkozott, nem akar szerepelni, nem úgy, mint egyesek, akik most éppen a legjobb barátjuknak tüntetik fel az elhunyt hírességet.

A jótékonysági kezdeményezést a Facebookon is meg kívánják hirdetni, ha majd a jogi helyzet tisztázódik. Szeretnének egy számlát nyitni, ahová bárki befizethetne és végül ezt a pénzt kapná meg a kis Karolina és édesanyja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik