Szórakozás

Újra képernyőn az RTL menesztett műsorvezetője

szakál miki (szakál miki)
szakál miki (szakál miki)

Az RTL Klub volt játékmestere néhány hete újra képernyős munkát kapott. Beszeda Gábor helyét vette át egy országosan fogható ezotériával foglalkozó tévécsatorna élő magazin műsorában.

Az elmúlt hónapokban leginkább főállású családapaként funkcionáló Szakál Miki most visszatért a képernyőre, a Karma televízióban. Az ismert tévés az RTL Klub játékműsorának két évvel ezelőtti megszűnése óta most először vállalt műsorvezetői szerepet országos televízióban. Már közel egy hónapja minden hétköznap jelentkezik élő magazinműsorával, amelyben életmóddal, emberi lélekkel, a spiritualitással és ezotériával kapcsolatban kérdezi a vendégeit.

“Nem mondom magam ezoterikus beállítottságúnak, sőt inkább szkeptikus vagyok. Ennek ellenére nagyon élvezem ezt a munkát, és szerencsére a főnökeimnek sem jelent problémát, hogy nem hiszek vakon az itt elhangzottakban. A főszerkesztő szerint pont ez színesíti a műsort, ugyanis a szakavatott kollégáimtól teljesen eltérő látószögből tudom kérdezni a vendégeket” – meséli Szakál Miki.

Mikinek egyébként nem volt teljesen új a feladat, hiszen az RTL Klub játékműsora előtt már vállalt hasonló szerepet. Vidéki rádiókban ébresztőműsort és riportműsorokat is készített, sőt rövid ideig a Cool Tv képernyőjén is feltűnt.

“Azt szeretem ebben a munkában a legjobban, hogy van időnk a riportalanyainkra. A kereskedelmi tévéknél megszokott 3-4 perces beszélgetések helyett most sokszor 15-20 percünk is van, így mindenre jut idő” – mondja Miki, aki egy korábbi kollégáját, Beszeda Gábort váltotta a televízió magazinműsorában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik