Szórakozás

Otthagyta az X-Faktort az egyik énekes

szolga józsef (szolga józsef, x-faktor, )
szolga józsef (szolga józsef, x-faktor, )

A 26 éves tehetség se szó, se beszéd lesétált a színpadról, és elhagyta a stúdiót.

Szolga József a negyedik válogatóban tűnt fel az X-Faktor színpadán, és produkciója olyannyira meggyőzőre sikeredett, hogy a mentorok simán továbbjuttatták a következő fordulóba. A kétszeres Fonogram-díjas énekes számára azonban a Táborba való bekerülés és az ezzel járó újabb kihívások nem várt meglepetést hoztak.

A népszerű tehetségkutató történetében ugyanis idén először a jelentkezőknek tánctudásukkal is bizonyítaniuk kell, hogy helyük van a hazai popsztárok palettáján és a hangjuk mellett, színpadi mozgásukkal is képesek lehengerelni a közönséget.



A 26 éves veresegyházi fiúnak azonban “nem fért bele” az imidzsébe a kötelező mozgáskultúra–oktatás, ezért miközben a többiek lelkesen gyakorolták a koreográfiát, – hogy lenyűgözzék táncukkal a mentorokat -, ő angolosan távozott a Thália Színház terméből.

Geszti Péternek kellett utánasietnie, hogy jobb belátásra bírja az egyébként nagy tehetségnek tartott fiút, aki renitens magatartásával a versenyből való kizárását kockáztatta. “Nem akarok bohóccá válni, ez nekem már nem fér bele. Egyébként sem vagyok rá képes, hogy megcsináljam” – panaszkodott a mentornak.

Nem ez az első eset az X-Faktor harmadik szériájában, hogy felvétel közben egy szereplő kisétál a stúdióból. Nemrég Keresztes Ildikó kapott úgy össze mentortársaival az egyik jelentkező produkciója kapcsán, hogy faképnél hagyta őket, leállítva ezzel hosszú percekre a meghallgatást.

Hogy József végül feladta-e a küzdelmet vagy meggondolta magát, és a kihívás mellett döntött, a szombati adásból kiderül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik