Szórakozás

Így lehetsz olyan sikeres, mint a Barátok közt sztárjai

barátok közt logó (barátok közt)
barátok közt logó (barátok közt)

Szokásos őszi castingját tartja a Barátok közt stábja. Ezúttal sem konkrét szerepekre válogatnak a jelentkezők közül, hanem szereplő-adatbázisukat kívánják feltölteni.

A Hír24 megtudta, hogy ezekre a castingokra több száz szerepelni vágyó ember szokott jelentkezni. Azt, hogy közülük ki kerülhetnek be a szereplő-jelöltek közé, az úgynevezett casting direktor dönti el. Nincs meghatározva, hogy hány embert kell kiválogatni, mindenkinek esélye van, aki tehetséges, vagy akiben fantáziát látnak. Azok, akik bekerülnek az adatbázisba, bármikor számíthatnak egy telefonra, hogy éppen rájuk van szükség a Barátok köztben. A jelentkezők között vannak teljesen amatőrök, de olyanok is, akik színiiskolákba jártak, esetleg kisebb színházi rutinnal rendelkeznek. Azt, hogy inkább a fiatalok, vagy idősebbek jelentkeznek, nem lehet megmondani, minden korosztályt érdekel egy ilyen lehetőség.

Azt, hogy a casting mennyire nagy lehetőség, az is jól bizonyítja, hogy például Kiss Ramóna, Aradi Balázs, vagy Szabó Kitti is egy ilyen válogatónak köszönhetően került be a népszerű sorozatba.

Kiss Ramóna is castingról jutott a sorozatba

A már említett időpontokban, vagyis szeptember 8-án, 9-én, 22-én és 23-án, 10 órától várják a jelentkezőket Média Center Campona, Barátok közt Stúdió, 1222. Nagytétényi út 29/b alá. Szeptember 8-án és 23-án 10 órától 15-18 év közötti lányoknak és fiúknak, szeptember 9-én és 22-én 10 órától 18 év felettieknek tartanak válogatást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik