Szórakozás

Verekedett és kórházba került a magyar színész

Csonka András már az óvodában csókolózott, pedig azt sem tudta, hogyan kell. Dolhai Attila verekedett a suliban, Feke Pál pedig egyáltalán nem szeretett iskolába járni – derült ki a Fókusz Plusz riportjából.

Az RTL Klub riportere hazai celebjeinket iskolai titkaikról és csínytevéseikről faggatta. A beszélgetésekből kiderül, hogy a sztárok sem szentnek születtek.

Hosszú Katinka már az iskolatévében is sztár volt, akkor is arról kellett mesélnie, hogyan zajlanak az úszóedzések.

„Legjobban osztályfelelős szerettem lenni, mert akkor én voltam a főnök, kiküldhettem mindenkit a teremből” – viccelődött Katinka.

Dolhai Attila harcosan kezdte az iskolát, a kórházban kötött ki már az első napon.

”Nagyon összeverekedtem valakivel a suliban, mert egy gyerek szidta az édesanyámat. Eltört a könyököm. Aztán el is jöttem abból az iskolából. Volt, hogy átjavítottam a jegyeimet, aláírtam a szüleim helyett az ellenőrzőmet, szóval meggyűlt velem a baja a tanároknak” – mesélte a színész, akiről csak kevesen tudják, hogy diszgráfiás volt nehezen tanult meg írni és olvasni.

Feke Pál nem szeretett iskolába járni, állítólag egyik tantárgy sem érdekelte. Pedig az édesanyja tanárnő volt. Csonka András büszke volt magára, hogy iskolás lett, imádta a kék köpenyét.

“Lila indigó színű papírba kellett bekötni minden könyvet, ezt utáltam legjobban augusztus végén. Folyton fecsegtem nevettem és már az oviban szerelmes voltam Ildikóba. Még csókolóztunk is, pedig azt sem tudtuk, hogyan kell” – árulta el titkát a népszerű színész.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik