Szórakozás

Sajátos módon kényezteti kislányát Judy

Az énekesnő három hónapos kora óta viszi kislányát, Maját babaúszásra. Nemcsak a csöppség, hanem az egész család rajong ezért a programért.

Már meg se rebben az énekesnő szeme, amikor a babaúszás alatt kislánya, Maja néhány másodpercre a víz alá bukik. Nincs is aggodalomra oka, hiszen a pici szakember társaságában teszi ezt, több kisbabával együtt. Judy kislánya, Maja, három hónapos kora óta babaúszásra jár , így rutinos lubickolónak számít.

„A keresztfiam három hónapos korától fogva járt babaúszásra. Már akkor tudtam, hogy ha nekem egyszer gyerkőcöm lesz, biztosan el fogom hozni őt babaúszásra” – mesélte az énekesnő a BEST magazinnak. Bár Judy remélte, hogy kislánya élvezni fogja a pancsolást, kezdetben azért voltak félelmei, hogy a dolgok nem mennek majd simán.

„Az első alkalommal az oktató felhívta az anyukák és apukák figyelmét arra, hogy a bemelegítő mondókás gyakorlatok után, ahogy belemegyünk a vízbe, lehet, hogy nagyon fognak sírni a picik. Négy-öt baba lehetett ott akkor velünk, és bevallom, kicsit tartottam is attól, hogy lesz nagy kiabálás. Szerencsére nem így történt. A kisbabák úgy élvezték a vizet, mintha ez lenne a természetes közegük” – árulta el a Groovehouse egykori énekesnője, aki párjával felváltva pancsol kislányukkal a babaúszáson.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik