Szórakozás

Magyar nevű kisbolygók serege

Az elmúlt másfél évben 25 magyar felfedezésű kisbolygó névjavaslatát fogadta el a Nemzetközi Csillagászati Unió - írja a csillagaszat.hu.

A Szegedi Tudományegyetem és az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont együttműködésével 1997-ben indított kisbolygó-megfigyelési program keretében már ezernél is több aszteroidát sikerült felfedezni. Ezek jó részét a Csillagászati Intézet Piszkéstetői Megfigyelő Állomásának 60 cm-es Schmidt-távcsövével találták az SZTE és az ELTE hallgatói, kutatói, illetve a csillagda munkatársai, de több tucat égitestet sikerült felfedezni az amerikai NEAT program archívumában is. Ebben az archívumban a Piszkéstetőn felfedezett égitestek további megfigyeléseit is eredményesen lehet keresni, mivel a NEAT által használt automata keresőszoftver a halvány égitesteket nem találta meg.

Egy újonnan talált égitestnél először annak követését kell megoldani, egy éjszaka megfigyelései nem elegendőek, hogy valóban felfedezőnek mondhassuk magunkat. Ehhez legalább három különböző éjszaka kell megfigyelni a kisbolygót, de a legbiztosabb, ha egy hónapon át tudjuk követni. Így amikor évekkel később újra lefotózzák, visszakeresve a múltbéli adatokat, eljuthatnak a mi észleléseinkig. Ha kevés megfigyelést gyűjtöttünk, a későbbi észlelő úgymond elveheti tőlünk a felfedezést, de számtalanszor előfordult, hogy a Piszkéstetőn felfedezett kisbolygóról előkerültek korábbi megfigyelések, de azok kis száma miatt végül nálunk maradt a felfedezés. Ha már két különböző évben észlelték a kisbolygót, és a mi ideiglenes jelölésünk alatt fut (ez a felfedezés évéből, majd betűk és számok kombinációjából áll), már biztosan mi leszünk megadva felfedezőnek, de ehhez legalább további két évben meg kell figyelni az égitestet, hogy pályáját pontosan megismerjük. Ezt követően a Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) illetékes szervezete, a Minor Planet Center megsorszámozza az égitestet, és az ekkor megadott felfedezőnek 10 évig kizárólagos joga nevet adni az égitestnek. Az utóbbi másfél évben 25 névjavaslatot juttattak el a hazai kutatók az IAU-hoz, melyek közül kettő a NEAT képeken talált égitestekre vonatkozik, a többi viszont piszkéstetői felfedezés. Az alábbiakban ezeket az új elnevezéseket és a hozzájuk kapcsolódó égitesteket ismertetjük.

A részleteket ide kattintva olvashatja el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik