Szórakozás

Puzsér barátnője beszólt Ördög Nórának – Ő az!

A Csak csajok keddi egyik beszélgetése szimpla női csevegésnek indult Szilas Rita divattervezővel, akiről időközben meglepő dolog derült ki. Ennek ő viszont nem nagyon örült.

A Best magazin legutóbbi számában már beszámolt arról, hogy Puzsér Róbertet gyengéd szálak fűzik Szilas Rita divattervezőhöz, ám az érintettek eddig nem szólaltak meg a témában, pedig a Bestben még közös fotók is megjelentek róluk.

Rita nem először vendégeskedik az RTL Klub Csak csajok című műsorában, és mint mindig, most is gyanútlanul ült le Ördög Nórával szemben. A téma eredetileg az lett volna, mennyire divatosak a celebek körében a különböző bevállalós felirattal díszített pólók, de a szó aztán Rita magánéletére terelődött, amitől láthatóan lehervadt a mosoly az arcáról.

Miközben a feliratos pólókról volt szó, Ördög Nóra szóba hozta, hogy ő például csináltathatna magának egy I Love Nánási Pálos trikót. Azt, hogy ezt csak véletlenül hozta szóba, vagy inkább felvezetés volt Puzsér Róbert felemlegetéséhez, nem lehet tudni, de tény, ezt követően a divattervező szerelmi élete került terítékre.

„És te olyan pólót hordasz, hogy I Love Puzsér Róbert?” – tette fel a kérdést Ördög Nóra Ritának, aki erre nemmel válaszolt. A műsorvezető azonban tovább ütötte a vasat és kijelentette: „de hordhatnál”.

„Nem akarok itt nagyon kutakodni, de azt hiszem az ő idézetei is olyanok, amelyek pólóra kerülhetnek” – folytatta Ördög Nóra.

A divattervező még ezután is próbálta elterelni a szót, de nem sikerült elaltatnia a témát.

„Szerintem családon belül beszéljetek meg ezt a témát mindenképpen, ha otthon is vannak olyan aranyköpései a Robinak, mint amiket megismertünk. De gondolom otthon szerényebb fiú, nem” – folytatta tovább a műsorvezető, ami már láthatóan nagyon zavarta Ritát.

„A magánéletem nem tart közérdeklődésre számot és szeretném, ha továbbra is csak a ruháimról beszélnénk” – zárta rövidre a témát a divattervező, mire Ördög Nóra hozzátette: „Ezt tiszteletben tartjuk, de azért nagyon örülünk nektek”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik