Szórakozás

Egymillió forint nyomravezetői díj Bándy Kata gyilkosáért

Rendőrök járják a pécsi utcákat azon a környéken, ahol szerdán megtalálták a rendőrségi pszichológus,Bándy Kata holttestét.

Az ügyben emberölés megalapozott gyanúja miatt egyelőre ismeretlen tettes ellen indult nyomozás, amelyet külön nyomozócsoport végez. Az esettel kapcsolatban rengeteg a találgatás a helyi hírportálokon, a rendőrség a nyomozás érdekeire való tekintettel azonban részleteket nem árul el, így azt sem tudni, mi okozta a vasárnap eltűnt 25 éves nő halálát, továbbá, hogy azon a helyen érte-e a halál, ahol megtalálták, vagy később vitték holttestét a helyszínre.

Egymillió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel szerdán Hatala József országos rendőrfőkapitány annak, aki segít kézre keríteni a pécsi rendőrségi pszichológus, Bándy Kata gyilkosát. A díj annak fizethető ki, aki olyan adattal rendelkezik, amelynek segítségével az elkövető azonosítható, valamint megalapozottá válik bűnösségének gyanúja. A nyomravezetőnek vállalnia kell azt is, hogy tanúként részt vesz az eljárásban; a védelméhez szükséges intézkedéseket a hatóság megteszi.    A rendőrség korábban közölte, hogy a vasárnap hajnal óta eltűntként keresett Bándy Kata holttestére egy férfi bukkant rá szerda délután Pécsen, a Délibáb utcában, egy bokros területen.

A rendőrségen dolgozó pszichológus eltűnéséről több pécsi portál is beszámolt. Az édesapa, Bándy Pál azt mondta: a lánya és barátai szórakozóhelyen ünnepelték egy barátnőjük születésnapját. Az apa szombat este beszélt lányával telefonon. A portálok abból, hogy Bándy Katát a Király utcában még rögzítették a térfigyelő kamerák, arra következtettek: a nőt mindössze néhány száz méter választotta el attól, hogy hazaérjen.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik