Szórakozás

Friss hírek a megoperált Karsai Zitáról

karsai zita (karsai zita)
karsai zita (karsai zita)

Különleges másgnesterápiával kezelik Karsai Zita műtött térdét. Orvosai szerint, ha betartja az utasításokat, ősszel folytathatja a turnét a világsztár DJ Bobóval.

Mint már megírtuk, porcleválás miatt műtötték Karsai Zita térdét. A táncos DJ Bobo turnéjának müncheni állomásán sérült meg, úgy, hogy a színpadról a partnere ölben vitte ki, lábra már nem tudott állni. Zita eleinte természetesen félt a beavatkozástól, majd, mint ahogyan a Hír24-nek elmondta, a trombózis elleni injekciók okozták számára a legtöbb problémát, a táncoslány ugyanis retteg a tűszúrástól.

Zita azt is elmesélte, hogy olykor eszébe jut, egy rossz vicc miatt érte utol a baj. „A müncheni koncert előtti próbán a többi lánnyal bohóckodtunk, s a színpad mellett lévő tolószékbe viccből beleültem. Nem szabad ilyenekkel tréfálni, pár órával később le is sérültem. A színpadot próba előtt felmosták, s nem csúszott kellően a cipőm, letapadt a talpam, ezáltal kifordult a térdem. Az öltözőben azonban visszapattant, úgy éreztem, minden rendben” – emlékezett vissza.


“Az előadás zárófejezetében, a végpózban azonban a lábam felmondta a szolgálatot. A színpad elsötétedett, így a nézők nem vettek semmit észre abból, hogy a sérülés miatt visz ki az ölében a partnerem” – mondta el Zita, akit most egy különleges mágnesterápiás eljárással kezelnek, hogy mihamarabb színpadra állhasson. Orvosai szerint a kezelések 4-6 hetet vesznek igénybe, és lassan elkezdheti a gyógytornát is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik