Szórakozás

Mindenki a szexre vágyó expapot akarja?

tamás-gazda (tamás gazda, )
tamás-gazda (tamás gazda, )

Érdekes pletyka kering az RTL Klub legújabb műsoráról, a Házasodna a gazdáról. Azt suttogják, hogy a lányok máris megőrülnek Tamás gazdáért, aki egykor pap volt.

Mint ahogyan arról már korábban is beszámoltunk, nemrég a Csak csajok vendége volt az RTL legújabb műsorának egyik sztárja, Tamás gazda. A férfi korábban lelkész volt, éppen ezért még a műsorvezetőket is meglepte, amikor a beszélgetést pikáns síkra terelte. Egyebek mellett kifejtette, számára az is nagyon fontos, hogy szexuális téren jól passzoljon majd azzal a nővel, akivel az RTL Klub közreműködése által megismerkedik.

Nem csoda, ha a pikáns interjú után a lányok még inkább fellelkesedtek és rengetegen szeretnék megszerezni az egykori lelkészt.

A Hír24 az RTL Klubnál arról érdeklődött, igaz-e, hogy a bemutatott nyolc gazda közül a legtöbben Tamást szeretnék megkaparintani.

A csatorna illetékese azt mondja, nem szeretnék elárulni, hogy melyik gazda a legnépszerűbb és jelenleg ki iránt hányan érdeklődnek, mert az befolyásolhatná a játék menetét. Azt azonban megerősítették, hogy már most is nagyon népszerű a műsor. Eddig is több ezren jelentkeztek menyasszonynak, ám az érdeklődők száma napról napra emelkedik. Ez persze a gazdák számára jó hír, hiszen tudnak majd válogatni, viszont a hölgyeknek fel kell kötniük a fehérneműt, ha valóban el szeretnék nyerni egy-egy gazda szívét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik