Szórakozás

Kisteleki gyilkosság: Megfojtotta, majd ásóval mellbe szúrta szeretőjét a tinédzser

A Szegedi Ítélőtábla ma hirdet jogerős ítéletet a brutális bűncselekményben.

Aljas indokból elkövetett emberölés bűntettében és közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettében találta bűnösnek a Szegedi Törvényszék még februárban a most 16 éves B. Zsoltot. A bíróság – nem jogerősen – 6 év fiatalkorúak börtönére és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte a kisteleki fiút. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a B. Zsolt védője enyhítésért felebezett.

Tanárverés

B. Zsolt 2003-tól tanult a Kisteleki Általános Iskolában. Többször volt konfliktusa diáktársaival és tanáraival, majd 2010. november 30-án délelőtt az iskola egyik tantermében, ahol T. Attila tanár magyar órát tartott, az óra menetét többször megzavarta. A tanár előbb figyelmeztette, majd beírt az osztálynaplóba, végül – mivel B. Zsolt csak kinevette – kiküldte az osztályból. Az akkor 14 éves fiú szidalmazni kezdte tanárát, majd ököllel arcon ütötte. A tanárnak sikerült lefognia a problémás tinédzsert, miközben a többi diák kiszaladt a tanteremből, hogy más tanárok segítségét kérje.

B. Zsolt előző évben – 2009 augusztusában – elköltözött édesanyjától egy kisteleki tanyára. A szomszédban lakott a fiú későbbi áldozata, V. Lászlóné és családja. B. Zsolt gyakran vendégeskedett a szomszédos tanyán. 2011. nyarára B. Zsolt kapcsolata annyira megromlott családjával, hogy július 1-től szeptember 1-ig tartó időszakot lényegében V.-ék tanyájában töltötte.

“Ölj meg, tudni fogják”

A 41 éves V. Lászlóné kapcsolata is teljesen megromlott családjával: évek óta ivott, emiatt élettársa és gyerekei elhidegültek tőle. A nő 2011 augusztusában – az ekkor már 15. életévét betöltött – fiúval szexuális kapcsolat kialakítását kezdeményezte. A rendszeres és titokban tartott szexuális együttlétek néhány hétig tartottak. B. Zsolt augusztus végén Szegedre, kollégiumba költözött.

A fiú 2011. szeptember 9-én tért haza a kollégiumból Kistelekre. V. Lászlóné és a 15 éves diák egy közelben lévő lakatlan tanyán találkoztak. A nő azt mondta a tinédzsernek, hogy gyermeket vár, ezért még aznap este elmondja élettársának a viszonyukat, és el kíván költözni a tanyájukról.

B. Zsolt szégyellte környezete előtt a nővel fennálló kapcsolatát, és nem akarta a gyereket sem vállalni. A fiú lökdösni kezdte a 41 éves nőt, aki részben a lökdösés, részben pedig ittassága miatt többször a falnak zuhant, illetve a földre esett. A nő csak ismételgette korábbi kijelentéseit: ezért a tinédzser végül felkapott egy törülközőt és megfojtotta szeretőjét.

„Nyugodtan ölj meg, úgyis mindenki meg fog tudni mindent” – ezek voltak a nő utolsó szavai.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik