Szórakozás

Trófeákat loptak Csákváron

Még aznap elfogták őket

Lopás miatt indult büntetőeljárás egy 19 és egy 20 éves férfivel szemben, akik Csákváron egy családi házból agancsokat és agyarakat loptak el mondta a Fehérvár24-nek Németh-Kész Mónika a megyei rendőrség szóvivője.

Miközben a tulajdonos bent aludt a hálószobájában, a két elkövető a nyitott ajtón keresztül bement a házba. Ott a falról leakasztottak két őzbak agancsot, majd eltávoztak. Miután a közeli parkban elrejtették a trófeákat, visszamentek a házhoz. Másodszor is behatoltak, majd magukhoz vettek két faragott fatáblát, amin vaddisznóagyarak voltak. Ekkor azonban a tulajdonos felébredt, rájuk kiabált és megzavarta őket. Így a két tettes elmenekült. A fatáblát az agancsokhoz hasonlóan a parkba vitték, majd ugyanott egy fa alatt elrejtették.

A csákvári körzeti megbízott a lopással kapcsolatos jelzést követően a községben adatgyűjtést végzett, melynek során sikerült beazonosítania a két elkövetőt.

A 19 és a 20 éves helybéli férfiakat még tegnap sikerült elfognia. Ezt követően előállította őket a Bicskei Rendőrkapitányságra, ahol mindkettőjüket gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók. Ennek során mind a kettőjük részletes beismerő vallomást tett.

Az elrejtett trófeák a rejtekhelyen megkerültek, azokat a rendőrök lefoglalták. Így a lopási kár – ami összesen 49000 Ft – megtérült.

A két elkövetővel szemben a Bicskei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya gyorsított eljárás keretében tervezi a nyomozás lefolytatását, így a trófea-tolvajok ügyében akár már napokon belül ítélet születhet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik