Szórakozás

Jolie unokatestvére állítja, meg akarták ölni

Angelina Jolie unokatestvére azt állítja, hogy Brad Pitt és John Travolta meg akarták ölni, miután lebuktatta őket.

Egy bizonyos Jonathan Jolie a történelem legelképesztőbb történetével állt elő. A Vatikánban élő férfi azt állítja, a Pápa azzal bízta meg – mint Angelina Jolie unokatestvérét -, hogy akadályozza meg Brad Pitt és a Szcientológiai Egyház egymásra találását. Így a vallási közösség floridai székhelyére utazott, hogy küldetését véghezvigye. Ott azonban olyasmi szemtanúja lett, amire nem számított. Jonathan rajtakapta Bradet és John Travoltát, amint kézen fogva andalogtak. Vatikáni Jolie ezért magához vette a XVI. Benedektől kapott páncélját és kardját, hogy Bradley-t visszatérítse a keresztény, hetero útra, akár az élete kockáztatásával is. Ám a két színész kifogott rajta, megkötözték és a Mexikói-öbölbe dobták.

A kalandot valahogy sikerült túlélnie Jonathannak, ám borzasztóan retteg mind Bradtől, mind a szcientológusok haragjától. Ezért távoltartási kérelmet adott be ellenük az egyik New York-i bíróságon, amit persze elutasítottak, és az ügyet lezártnak tekintik, egyik hatóság sem kíván többet a férfival értekezni. Úgy gondoljuk, ezen egyáltalán nem lehet csodálkozni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik