Szórakozás

Csak óvatosan a robbanótestekkel

A Fejér Megyei Rendőrség felhívása

Fejér megyében a megye földrajzi elhelyezkedéséből és a világháborúk idején frekventált közlekedési útvonalként betöltött szerepéből adódóan az átlagosnál jóval több világháborús robbanótest kerül felszínre még napjainkban is. A megtalált robbanótestekről kizárólag szakember tudja megállapítani, hogy robbanótöltetet tartalmaznak-e, élesek, veszélyesek-e, netán nem jelentenek veszélyt.

Mint arról korábban beszámoltunk, ez év áprilisában egy bicskei férfi a határban megtalált robbanótestet táskába tette és letette a Bicskei Rendőrkapitányság épülete elé. Később azzal magyarázta tettét, hogy úgy gondolta a rendőröknél nagyobb biztonságban van a megtalált lövedék. Mint utóbb kiderült, a gránát éles volt, a tűzszerészek „kiemelten veszélyesnek” nyilvánították a repesz hatása miatt. A hétvégén egy másik eset vált ismertté. Egy hétvégi házban a szekrény fiókjában II. Világháborús lövedékre bukkant egy asszony. A tűzszerészek megállapítása szerint a lövedék szerencsére nem tartalmazott töltetet, de ezt a nő férje, aki a gyanú szerint korábban találta és hazavitte, az elmozdítás pillanatában nem tudhatta teljes bizonyossággal. Ezekben az esetekben senkinek sem esett baja, de nagy részben a szerencsén múlt. Mindkét esetben büntetőeljárást indított a rendőrség.

Fejér megye rendőrsége az ismertté vált esetek kapcsán a lakosság felé ismételt felhívással él. Miután a mezőgazdasági munkák, földmunkák során felszínre került I-II. Világháborús robbanótestek elmozdítása komoly veszéllyel jár a hozzá nem értők számára, ezért a rendőrség nyomatékkal kéri a lakosságot, hogy semmi esetre se nyúljanak hozzá, helyezzék át, vigyék el a megtalált tárgyakat!

A rendőrség kéri, amennyiben lőszer, gránát, robbanótest-gyanús tárgyat találnak, haladéktalanul értesítsék a rendőrség ügyeletét a 107-es, 112-es segélyhívó számok bármelyikén! A bejelentést követően a rendőrség késedelem nélkül gondoskodik a megtalált robbanótest körbekerítéséről, őrzéséről, a tűzszerészek kiértesítéséről, a környék esetleges zárásáról, kiürítéséről. A lakosságot kérjük, hogy a bejelentést követően a szükséges intézkedések megtétele érdekében működjenek együtt a hatóságokkal, kövessék a szakemberek utasításait!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik