Szórakozás

Robbantással fenyegette Szegvár vezetőit egy férfi

rendorseg(210x140)(3).jpg (rendőrség)
rendorseg(210x140)(3).jpg (rendőrség)

A szentesi rendőrök elfogták azt a férfit, aki május 17-én robbantással fenyegetőzött, nagy felháborodást és riadalmat keltve Szegváron.

Az elmúlt hónap második felében egy ismeretlen férfi hang telefonált a szentesi rendőrségre és azt mondta, a szegvári polgármester és helyettesének házánál bomba van elhelyezve – mondta el a Szeged24-nek Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. A fenti egyik épület szomszédságában található a település óvodája is. A telefonáló a nevét és azt sem közölte, hogy a fenti információ hogyan jutott a birtokába, hanem a bejelentést követően a telefont azonnal lerakta.

A bejelentésben megjelölt épületeket a rendőrség azonnal kiürítette és robbanóanyag-kereső kutya alkalmazásával átvizsgálta, de ennek során robbanóanyagot, illetőleg robbanószerkezetnek látszó tárgyat sem találtak.

A szentesi nyomozók az adatgyűjtés eredményeként egy héten belül beazonosították azt a szegvári férfit, aki egy budapesti nyilvános telefonfülkéből a robbantással fenyegetőzött. Az eljárás során bizonyosságot nyert, hogy a férfi bejelentése valótlan volt, vallomása alapján ténylegesen senkit nem akart bántani, csak rá akart ijeszteni a település vezetőire. A csütörtökön elfogott férfi kihallgatása során részletes beismerő vallomást tett, ellene a Szentesi Rendőrkapitányságon büntetőeljárás indult közveszéllyel fenyegetés vétsége megalapozott gyanúja miatt. Az általa elkövetett bűncselekmény akár két évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik