Szórakozás

Bővül Damu bűnlajstroma, elképesztő vádak

Úgy tűnik, hogy egyre több nő bátorodik fel és tálal ki, mióta Damu Roland börtönben van. A Hír24 újabb furcsa esetről értesült a színésszel kapcsolatban.

Nagyon úgy tűnik, hogy a TV2 egykori sztárja több nőtől is kölcsönkért, amíg szabadlábon volt, ám a kölcsönöket időnként elfelejtette törleszteni. Az egyik exe azt mondja, szerinte Damu tényleg komolyan gondolta, megadja a pénzeket, de aztán úgy alakult az élete, hogy nem volt miből törlesztenie. Ez persze, mint tudjuk, nem mentesít a felelősség alól.

„Azt tervezem, hogy a Facebookon létrehozok egy profilt. Ide azon nők, esetleg férfiak jelentkezését várom, akiknek szintén tartozik Roland, vagy akiket esetleg bántalmazott. Úgy gondolom, hogy most már senkinek nincs mitől félnie. Beszéltem egy jogásszal, aki azt mondta, ha elég esetet össze tudunk szedni és bebizonyosodik, hogy Damu tényleg többeket becsapott, akkor akár még csalás miatt is perbe lehet fogni. Nem bosszúból csinálom, csak szeretném, ha kiderülne a teljes igazság” – mondta az egyik volt barátnő.

A hír24-nek az is a tudomására jutott, hogy állítólag Damu még jogászoknak is komoly összegekkel tartozik. Azt beszélik, hogy az egyik ismert színésznő testvérét például arra vette rá, hogy 3 millió forintnyi hitelt vegyen fel neki, amit majd ő törleszt. Úgy tudjuk, hogy emiatt a hölgy lakására jelzálog került.

Az általunk megkérdezett hölgyek azt mondták, azért nem jelentették fel a színészt, mert féltek tőle, illetve úgy gondolták, hogy a számukra ciki, ami történt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik