Szórakozás

Ártatlanul csukták le a magyar sztárt – Milliós per

Zalatnay Cini ügyvédje azt állítja, hogy újabb bizonyítékok kerültek a birtokába, amelyek azt tanúsítják, az énekesnő ártatlanul ült börtönben.

Zalatnay Saroltát 2004-ben ítélték el és két évet töltött börtönben. Dr. Medveczky Mihály ügyvéd azt állítja, Cini nem követett el csalást, ami miatt annak idején elítélték. Ezt állítólag bizonyítani is tudják. Ügyvédi irodájuk most éppen azon dolgozik, hogy őszig „összemunkálják” az újabb bizonyítékokat és perújítást kérjenek. Ebben az esetben a bíróság újratárgyalja majd az egykori ügyet. Amennyiben kiderül, hogy Cini ártatlanul ült, úgy jelentős vagyoni, illetve nem vagyoni kártérítésre számíthat.

Az ügyvéd azt mondja, Cininek jóval nagyobb erkölcsi kára származott a börtönbüntetésből, mint egy civil embernek. Azt tippeli, hogy akár 10 millió forintnál is nagyobb kártérítésre számíthat az államtól, ha tényleg bebizonyosodik, ártatlanul ült. Nem beszélve az erkölcsi elégtételről, melyre Zalatnay Saroltának nagy szüksége lenne, hisz mint ügyvédje mondja, azóta is együtt emlegetik a nevét a rácsokkal.

Természetesen Cinit is megkerestük, de azt mondta, addig nem szeretne ebben a témában nyilatkozni, amíg a jogi dolgok nem tisztázódnak.

Azt azonban tudjuk, hogy az énekesnőnek nagy szüksége lenne a kártérítésre, hiszen anyagi nehézségekkel küzd. Ha valóban megkapná az államtól a kártérítést, jelentősen javulhatna a jelenlegi helyzete is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik