Szórakozás

Kasza Tibi szerint Győrben jók a csajok

Kasza Tibit, mint a Crystal együttes frontemberét ismerhette meg az ország. Sikert-sikerre halmozott a három tagú formációval, ám egy évvel ezelőttt mégis szóló karrierbe kezdett. Az énekest városunk kedvenc pontján, a Széchenyi téren faggatuk.

– Régebben Kasza Tibi neve összeforrt a Crystal együttesével. Rengeteg díjat zsebeltek be, Magyarország legsikeresebb csapataként vonultak be a zenetörténelembe. Tavaly azonban felbontotta a formációt és szóló karrierbe kezdett. Minek volt köszönhető ez a váratlan és megdöbbentő lépés?

– Mindig van egy pont az ember életében, amikor érzi, hogy elég! Ezzel én is így voltam… Azt gondoltam, hogy a Crystal csúcson van, nem tudunk már ennél jobbak lenni, most kell abbahagyni, kimerítettünk mindent, amit a hazai piacon lehet. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy vágytam és akartam is szóló karriert, ennek tavaly jött el az ideje. Azt hiszem jó döntést hoztam, jelenleg négy dalomat játszák a rádiók. Nagyon hálás vagyok a közönségnek, hogy a Crystal után is éppolyan érdeklődéssel fogadtak, mondhatni töretlen a sikerem.

– Na, ez az az “arcoskodás”, amelyet folyton Balázsék emlegetnek a Morning Showban…

– Igen, ez az. (nevet) Az egóm az elmúlt két és fél évben nagyon megedződött a fiúkkal folytatott állandó szócsatákban. Persze, mikor senki nem lát, kisírom magam… Komolyra fordítva a szót: jól kijövök a “három muskétással”, tőlük még ezeket a szivatós szövegeket is elviselem, sőt kimondottan élvezem

– Teljesen más arcát mutatja keddenként a Morning Show éterén, mint anno a Crystal együttes frontembereként a színpadon.

– Ez most jó vagy rossz arc?

– Jó… Kifejezetten.

– Miért?

– Hé, itt én vagyok az, aki kérdez. Egyébként a válaszom az, hogy sokkal közvetlenebb és a humora sem rossz.

– Köszönöm.

– Tehát, térjünk vissza a szerepeinkhez. Saját rádióműsorra még nem gondolt?

– Beszédhibás emberként az is nagyon durva, hogy a Class FM hullámhosszán beszélhetek. Már ez is egy arcátlanság a mûfajjal szemben, nem még egy saját mûsor… Egyébként nem nagyon gondolkoztam még el ezen, nekem jó úgy, ahogy most van, szeretek ezzel a hármassal együtt dolgozni, vagy inkább úgy mondanám, hogy szórakoztatni, szórakozni.

– Nemcsak mikrofont, gyakran objektívet is ragad. Mi a helyzet a fotós karrierjével?

– Köszönöm, haladok vele, fõleg a mûvészi aktokkal. Azért is kezdtem bele, mert ez volt a legjobb megoldás, hogy meztelenre vetkõztessem a csajokat. (hatalmasat nevet) Itt, Gyõrben a sétáló utcán és a téren is akadt jó pár olyan lány, akit szívesen felkértem volna egy fotózásra. Megállapítottam, hogy a szép magyar nõk nagy része ebben a városban gyûlt össze.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik