Szórakozás

Először mutatta meg csecsemőjét a magyar sztár – Fotó

Keveházi Krisztina csupán három hónapja hozta világra második gyermekét, de alakja már is tökéletes. Azt mondja, jelenleg éppen annyi kiló, amennyivel a színpadra szokott állni.

A balettművész eddig még sehol nem mutatta meg kisfiát, ám most az RTL Klub Csak csajok című műsorában megcsodálhattuk a tündéri babát. A kicsi a Nimród Kronosz nevet kapta, amivel kicsit meggyűlt a szülők baja. A Kronoszt először nem akarták anyakönyvezni, ugyanis eddig ilyen nevet még senki nem kapott. Végül azonban sikerült elfogadtatni a hivatalokkal, így a kisfiú most az első Kronosz Magyarországon.

A híres mama azt is elárulta, most éppen annyi kiló, mint amennyivel táncolni szokott. Ennek ellenére még nem készül színpadra állni. Nem fogyókúrázik, de kerüli a fehércukrot és a fehér lisztet is. Ráadásul állítása szerint őt a szoptatás is fogyasztja. Sok zöldséget, gyümölcsöt, halat és sovány húsokat fogyaszt. A hasa például teljesen eltűnt a szülés után.

Azt is megtudhattuk, hogy Nimród nagyon jó baba, szülei arra is vállalkoznak, hogy négyhónapos korában már repülőre szálljanak vele, ami a védőnő szerint teljesen megengedett dolog, ilyenkor ugyanis a kicsi immunrendszere már nem annyira sérülékeny, mint újszülött korában, hiszen ár túl van néhány védőoltáson.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik