Szórakozás

Férfi vádolja zaklatással John Travoltát

Szexuális zaklatással vádolja egy férfi masszőr John Travoltát. A vádló pert is indított a híresség ellen. A masszőr szerint Travolta megsimogatta lábát, hozzáért nemi szervéhez, majd szexuális aktust kezdeményezett még január 16-án egy exkluzív hotel bungalójában.

A színész sajtósa közleményben “alaptalan hazugságnak” minősítette a vádat. “Azon a napon, amikor a felperes szerint találkozott Johnnal, Travolta nem is volt Kaliforniában, bizonyítható, hogy a keleti parton tartózkodott. John azt akarja, hogy ejtsék az ügyet, majd be fogja perelni a panaszost és annak ügyvédjét is” – jegyezte meg a filmcsillag képviselője.

A felperes John Doe-ként, vagyis névtelenül szerepel a periratokban. Ügyvédje szerint Kalifornia állam jogszabályai lehetővé teszik, hogy valaki így nyújtson be keresetet szexuális zaklatások elszenvedőjeként, ha fél attól, hogy valódi neve nyilvánosságra kerülése gondokat okozna számára.

A bírósági papírokból kiderült: a masszázst egy névtelen telefonáló rendelte meg. A hívó felvette a masszőrt, majd a hotelbe vitte, ahol óránként 200 dollárt fizettek neki. Az ügyvéd szerint azért vártak eddig a kereset benyújtásával, mert minden részletnek utána akartak járni.

Travolta képviselője a részletek ellenére is “teljes fikciónak” minősítette a vádakat, amelyek szerinte soha nem történtek meg.

John Travoltáról már több ízben híresztelték, hogy saját neméhez vonzódik. A színész minden alkalommal tagadta ezt. A filmcsillag 1991 óta házas, felesége Kelly Preston. Két gyerekük van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik