Szórakozás

Megbüntették a TV2 műsorvezetőjét – ő is rokkanthelyen parkolt

Véletlenül követett el szabálysértést Papp Gergely. A televíziós nem akart kibújni a bítrásg alól, azonban "mozgalmat" indított, hogy mások ne járhassanak úgy, mint ő.

A sors fintora, hogy a parkolási ügyekért szavát felemelő Papp Gergelyt büntették meg a minap. A műsorvezető ugyanis véletlenül egy, a mozgássérülteknek fenntartott helyet foglalt el. Papp Gergő jogosnak érzi a húszezer forintos büntetést, elnézést is kért tettéért. Azt azonban hozzátette, nem tudott róla, hogy rossz helyen áll, a táblát ugyanis nem vette észre, az útburkolati jelek pedig lekoptak. “Éjszaka volt, szakadt az eső” – mesélte Pimasz úr, aki ennek ellenére hibásnak érzi magát.

Gergő elmondta, hogy miután kiderült, hogy szabálytalanul parkolt, visszament, és fehér festékkel megerősítette a már alig látható útburkolati jeleket. “Kiderült, nem én voltam az egyetlen ember, aki beleesett a hibámba. Gondolom, azért nem festették újra, mert itt biztosan lehet büntetni, le lehet húzni az autósokat” – vélekedik a műsorvezető, aki egyébként kínosan ügyel arra, hogy ne szabálytalankodjon.

Gergely az eset kapcsán Facebook-oldalán is felhívást tett közzé: “Hahó! HELP! Fontos segítséget kérnék Tőletek!!! Tippeket várok, hogy az országban (bárhol!) merre találok olyan TILTÁSOKAT – parkolás, sebességkorlátozás, bármi, melyek látható KRESZ-tábla vagy útfelfestés híján egyértelműen csakis a lehúzásról, a büntethetőségről szólnak. A legjobb ötleteket beküldők közt értékes nyereményeket sorsolok ki.. :-) De tényleg sokat segítenétek, előre is kösz! A tippeket üzenetben is várom, de rögtön ide is jöhet!” – olvasható a tévés postja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik