Szórakozás

Bármit bevállal a sikerért az RTL Klub sztárja?

Számtalan különböző műsorszám van még a Mini Maxi Duó tarsolyában, akik balettruhát is húznának a siker érdekében.

Szinte mindegyik zsűritag arcára mosolyt csalt a Mini Maxi Duó produkciója. A művészek akrobatikus elemekkel fűszerezett műsorszámukkal nevetették meg a közönséget. A két komikusnak egyébként nem ez volt az első színpadra lépésre: tizennyolc év tapasztalata van a hátuk mögött. „Kilencvennégy óta létezik a duónk. Akkor fogalmazódott meg Attilában és bennem, hogy létre kéne hoznunk egy olyan formációt, amely látványban és humorban is egyedülállót tud nyújtani a közönségnek” – árulta el Kovács Mihály a Mini Maxi Duó egyik tagja a Hír24-nek. A tizennyolc éve a revü műfajában tevékenykedő páros szinte az egész világot bejárta produkcióival, s az évek alatt számtalan műsorszám született meg közös munkájukból.

„Nincs egy olyan műsorunk se, ami hasonlítana a másikra. Van olyan műsorszámunk, amiben az akrobatikus elemek dominálnak, de olyan is, amelyben a bűvészelemek kapják a főszerepet. Sőt, még balettruhában is láthat minket a nagyérdemű, hiszen ilyen produkció is van a tarsolyunkban” – mondta a Csillag Születik felfedezettje, aki szeretné, ha formációjával visszahozhatnák a revüműfaj presztízsét is.

„Sajnos itthon egyre inkább kihalófélben van ez a műfaj. Szeretnénk, ha a helyzet változna, hiszen a szórakoztatásnak ezzel a fajtájával szinte minden korosztály arcára mosolyt lehet csalni. Persze az sem utolsó szempont, hogy nagyobb ismertségre tegyünk szert. Reméljük, hogy a műsornak köszönhetően több helyre hívnak minket fellépni, hiszen a Mini Maxi Duó a megélhetésünket is jelenti” – nyilatkozta Kovács Mihály, a Duó oszlopos tagja.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik