Szórakozás

Ledobott bugyija miatt botrányba keveredik az RTL szőkéje?

VV Dya hiába szeretett volna egyedül is címlaplány lenni a nyuszis magazinban, nem lett. Ellenben barátnője, Kinga ledobhatta a textilt. Egyesek szerint a két lány kapcsolata rámehet erre az akcióra, mások cicabababotrányra számítanak.

Dya a Hír24-nek azt mondta, semmiféle harag nincs benne amiatt, hogy nem ő, hanem a szőkeség került a nyuszis magazin címlapjára. Azt is cáfolja, hogy féltékeny lenne, ugyanis szerinte nincs miért. Dya, aki korábban egy másik barátnőjével már szerepelt a nyuszis magazinban, bízik abban, hogy hamarosan ő is domboríthat a Playboyban. S bár a fekete szépség tagadja, hogy rosszban lennének vetkőzése miatt a villa hisztérikájával, azt azonban elismeri, nem barátnőjétől tudta meg, hogy felkérte a Playboy, hanem a tévéből értesült arról. Ez persze nem esett neki jól. Az ember ilyenkor azért elgondolkodik, hogy egy jó barát vajon miért titkol el ilyen dolgot barátnője elől?

Dya azt is bevallotta, hogy mostanság már nem járnak össze sülve-főve Kingával, de ő még mindig úgy érzi, hogy barátok. Ellenben a szőkeség mostanság inkább Csabával, illetve Attilával szórakozik.

Természetesen arra is kíváncsiak voltunk, hogy Dya mit szól barátnője erotikus képsorozatához? A lány bevallotta, nem látta még a felvételeket, és azt sem titkolta, nem is rohan az újságoshoz, hogy megvegye a Playboyt, inkább édesanyjával foglalkozik, akivel a hétvégére Lillafüredre utaztak.

S bár láthatólag Dya még bízik Kingában, mi azért kíváncsiak vagyunk arra, hogyan végződik a kapcsolatuk, na meg arra is, hogy a szőkeségnek a jövő héten ki lesz a barátja?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik