Szórakozás

Alkalmi bébiszitter a Megasztár rockere!

Csak kevesen tudják, a heti egy szabadnapját keresztgyerekei felügyeletével tölti Nagy Kristóf Bozont. Gyerekdalokra azonban senki nem venné rá.

Tartós kapcsolata jelenleg nincs, azonban állítása szerint azért mindig akad valami. Nagy Kristóf Bozont nem csak a hangjával, sármos, férfias megjelenésével is számos rajongót tudhat már maga mellett, legfőképpen nőket. Többségük azonban nem tudhatja, hogy mindamellett, hogy bálványuk egy-egy fellépése alkalmával felrobbantja a színpadot, szinte mindent tud a gyereknevelésről, és minden héten bizonyít is. Bozont ugyanis a heti egy szabadnapját testvére családjánál tölti, ahol a gyerekek a vicces nagybácsit tisztelik a személyében.

– Ezeket a tündéreket nem nehéz szeretni. Az egyik négy, a másik két és fél éves – magyarázta a Hír24-nek. – Egyetlen dolog van, aminek nem éreztem még rá az ízére: a pelenkázáson kívül azonban mindent bevállalok. Szívesen megetetem, felöltöztetem őket, és nyilván én is szeretnék majd gyerekeket a későbbiekben. Jelenleg azonban nincs tartós kapcsolatom. Ezeken a pihenőnapokon grillezünk, megkóstolunk egy-két pálinkát a családi körben. Ha pedig altatás van, és szükséges, mesélek nekik. Altatódalokra azonban szintén nem fognak rávenni. Családi körben, akár karácsonykor például, nem vagyok hajlandó énekelni. Az éneklés maradjon meg hivatás. A varrónő sem varr a gyerekeknek lefekvés előtt – magyarázta a huszonnégy éves szívtipró.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik