Szórakozás

Más vetélkedőkből kirúgták Vágó játékosait

Ma este startol az ÁtVágó a STORY4-en, melyben több régi, ismerős arc is feltűnik majd.

Hétfő este saját fejlesztésű műveltségi vetélkedővel tér vissza a képernyőre Vágó István! A kvízmesternek régi álma vált valóra ezzel a műsorral.
„Elképesztő élmény, hogy az ember otthon megálmodik valamit, s az utána megvalósul a képernyőn – mondja. – Élvezem a játékot, remélem, a nézők is szeretni fogják.”

Az ÁtVágóban néhány régi arc is feltűnik majd. A vetélkedőbe sok olyan játékos jelentkezett, akik korábban más műsorban is összemérték már tudásukat Vágóval. Akár 15 évvel ezelőtt…
„Nagyon örülök, hogy a legnagyobb játékosaim ide visszajöttek. Más vetélkedőkben nem szívesen látták őket, itt viszont rájuk van szükség, akik okosak, kulturáltak, logikusak és vállalkozóak. Volt olyan játékos, akivel a Mindent vagy semmit! című műsoromban találkoztam utoljára. Az utóbbi évek vetélkedőiben az volt az elvárás, hogy a nagyon felkészült játékosokat kerüljék, inkább legyenek átlagemberek, átlagtudással. Itt nincs ilyen megkötés, sőt, a műsor alapötlete szerint velük lehet igazán élvezetes műsort csinálni. Már a hétfői, első adás játéka is nagy meglepetéseket tartogat.”


Az ÁtVágó díszletét Bara Ákos álmodta meg. A készítők ugyan a legmodernebb technikát és látványvilágot alkalmazzák, a hangsúly mégis a műveltségen van.
„Nálunk nem zuhannak a mélybe emberek és az áram sem csap meg senkit. Műveltségre és taktikára van szükség” – ismerte el a kvízmester.

A STORY4 eddigi legköltségesebb produkciójával a csatorna szeretne a Cool Tv és a Viasat3 mellé felzárkózni nézettségben, ezért az ÁtVágóval hosszú távra terveznek.

„Az ÁtVágó három fejezetből álló játék, az elején villámkérdésekkel. Ezek még viszonylag könnyebbek. A műsor elején így választunk ki három játékosból kettőt. A második játékrészben, ahol már csak ketten vannak, szintén villámkérdések jönnek, csakhogy van a kérdések között egy felderítendő kapcsolat. Aki az összefüggést elsőként felismeri, az megy a harmadik fordulóba, ahol már lesz idő és mód egy-egy kérdéssel behatóbban foglalkozni. Ez a műsor ‘átvágó’ része. Nagy csatákra van kilátás! Ha ügyes a játékos, akár fél óra alatt elvihet 10 millió forintot.”
ÁtVágó – minden hétköznap 20 órától a STORY4-en!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik