Szórakozás

Az egész országban keresték a vásárhelyi betörőt

Őrizetbe vett a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság egy 31 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy még tavaly karácsonykor betörésekben vett részt.

Egy kocsmába és egy élelmiszerboltba akart betörni a 31 éves férfi társaival még a karácsonyi időszakban – tájékoztatta a Szeged24-et Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A talponállóban a riasztó szólalt meg, az ABC-nél pedig a ráccsal nem bírtak, ezért mindkét helyről üres kézzel távoztak.

A feljelentéseket követően a vásárhelyi nyomozók gyorsan megállapították, hogy a bűncselekmények elkövetésével három helybeli férfi gyanúsítható. Közülük kettőt elő is állítottak, és lopás kísérlete miatt büntetőeljárás indult ellenük. Harmadik társuk inkább a bujkálást választotta, mivel különös visszaesőként tisztában volt vele, ha elfogják a rendőrök, őrizetbe veszik. Így ellene országos elfogatóparancsot kellett kibocsátni, és ez alapján fogták el csütörtökön éjszaka Szigetszentmiklóson.

Őt azóta Hódmezővásárhelyen gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök, majd őrizetbe vették, nemcsak ebben az ügyben, hiszen országszerte több kapitányság is körözte bűncselekmények elkövetése miatt. Előzetes letartóztatásáról szombaton dönt a bíróság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik