Szórakozás

Saját társait is átverte a traktortolvaj

Bosszút állt egykori munkáltatóin az a férfi, aki ellopott egykori munkahelyéről egy MTZ traktort.

Hétfőn a hajnalban érkezett bejelentés a Mórahalmi Rendőrőrsre arról, hogy egy ruzsai tanyáról elloptak egy MTZ traktort – mondta el a Szeged24-nek Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A helyszínre irányított rendőrök követték a jármű nyomait, majd négy kilométerrel arrébb meg is találták.

A rendőrök látókörébe került egy négy tagú helyiekből álló csoport, akik a bűncselekménnyel megalapozottan gyanúsíthatók. Mint kiderült, az egyik gyanúsítottat néhány nap után kirúgta a főnöke, a fizetését pedig nem kapta meg, ezért úgy gondolta, hogy a traktort ellopja és pénzzé teszi. A bűncselekményben társai is akadtak, így az éj leple alatt gázolajjal megtankolták a munkagépet, majd beindították és elindultak vele. Út közben azonban járművek fényeit látták, amit rendőrautónak hittek, ezért a traktort hátrahagyva elmenekültek.

Az ügyben a Szegedi Rendőrkapitányság Mórahalmi Rendőrőrse lopás bűntette miatt indított eljárást. Az ügy érdekessége, hogy a kirúgott férfi azzal vette rá társait a bűncselekményre, hogy édesanyja temetésére kell a pénz, azonban időközben kiderült, hogy édesanyja él és virul.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik