Szórakozás

Újabb hajmeresztő pletyka a magyar énekesnőről

Újabb elképesztő pletykák keltek szárnyra Csézyről, mégpedig az, hogy ikerbabákat vár. Az énekesnő ezt cáfolja. Minderről az RTL Klub Reflektor magazinjában beszélt.

Az énekesnő arról is beszámolt, hogyan sikerült talpra állnia, miután elveszítette egykori párját.

„Ez az út borzalmasan rögös és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nincsenek benne holtpontok, de az egyik barátnőm azt mondta nekem, hátrafelé csak a rák megy. Így hát előre kell menni, tényleg nincs más választása az embernek. Muszáj terveket szőni és abban sokkal több jót kell megtalálni, mint rosszat. Ez szerintem már előreviszi az embert” – mondta Csézy.


Csézy (Fotó: RTL Klub / Sajtóklub / Bársony Bence)

Ráadásul az énekesnő életét az is nehezítette, hogy mind a két mellében cisztát találtak, de szerencsére ez a problémája mostanra megoldódott. Azt is elárulta, alapvetően gyenge embernek gondolta magát, és mégis cipelnie kell a terheket. Hozzátette, megérti, aki ilyen körülmények között pszichológus segítségét kéri, neki azonban a barátai, szerettei segítenek feldolgozni a traumát.

Mint mondja, már minden pletykára csak legyint, ami vele kapcsolatban felröppent, azon azonban igencsak meglepődött, amikor azt hallotta, hogy hat hónapos ikerterhes, ami persze nem igaz.

Csézy nemrég újra színpadra állt, dalokat ír, és szeretné magát új művészeti ágakban is kipróbáni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik