Szórakozás

Csúnyán csalja kedvesét Alekosz

„Egyelőre nem tudom, mekkora a baj köztem és Betty között” – vallotta meg Alekosz a Hír24-nek. A görög hős nem tagadja, kedvese azért haragszik, mert megtudta, hogy ő néhány hónappal ezelőtt többször is megcsalta.

Zajlik az élet Alekosz körül. Másokkal évek alatt sem történik annyi zűrös dolog, mint amennyi a ValóVilág negyedik szériájának győztesével. A valóságshowhős a Hír24-nek bevallotta, veszélybe került párkapcsolata, és egyelőre nem lehet tudni, hogy Betty egyáltalán kitart-e mellette hosszútávon.

„Úgy érzem, hogy akkor változott meg valami Betty lelkében, amikor én az Összesküvőkben szerepeltem. Bár mindig tudta, hogy nem vagyok hűséges, mégis elfogadott. Aztán amikor kiderült, hogy a nyáron többször is megcsaltam, az nagyon rosszul esett neki. Én ugyan elhatároztam, hogy tisztázni fogom vele az érzéseimet, és megvallom neki, számomra ezután csak ő létezik, de akkor nem volt alkalmam elmondani neki. Időközben ugyanis be kellett költöznöm az Összeesküvők rezidenciájára és nem tudtam elmondani neki, amit akartam. Amikorra pedig véget ért a műsor, ő már visszahúzódott, más volt, mint előtte” – mesélte Alekosz, aki azt sem titkolja, hajlandó megküzdeni Betty kegyeiért.


A szerelmesek (Fotó: TV2)

A hírességtől azt is megkérdeztük, szerinte Betty sírt-e miatta az utóbbi időszakban. Alekosz azt mondja, szerinte a lány sokat sírt. Ráadásul összegubancolódott szerelmi történetüket még az is bonyolítja, hogy időközben a görög nagyon féltékennyé vált, amivel őrületbe kergeti Bettyt. Alekosz ráadásul úgy sejti, hogy párja már alapvetően nem hisz neki, ezért nem lesz egyszerű visszaállítani azt a harmonikus viszonyt, ami korábban köztük volt.

Alekosz egyébként a látszat ellenére sem érzi úgy, hogy jelenleg nem kerek az élete. Bízik abban, hogy Bettyvel helyre tudja hozni a dolgait és hamarosan ismét képernyőre kerül.

Mint ahogyan azt már elmondta, az RTL Klubbal folytatott jogi ügye miatt sem ideges, mert felkészült csapat áll mögötte és ráadásul abban is hisz, sikerül peren kívül megegyeznie a csatorna illetékeseivel.

Bár Alekoszt egyelőre nehezen tudjuk elképzelni megállapodott családfőként, ő azt mondja, ha egy év múlva még mindig együtt lesz Bettyvel, akkor az sem kizárt, hogy megkéri a kezét. Az apaság is egyre többször eszébe jut, ám azt cáfolja, hogy a párja terhes lenne, és azt is, hogy az volt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik