Szórakozás

Kínos helyzet a TV2 adásában

Bár már két éve nagy jövőt jósoltak neki a Megasztárban, a nézők nem juttatták tovább Csonka Andreast. A fiú ezúttal nem nyűgözte le a zsűrit, ám mégis kapott esélyt, hogy bizonyítson.

Csupán Mester Tamás emlékeinek köszönhető, hogy Csonka Andreas bejutott a Megasztár top24 énekese közé. A fiú ugyanis két évvel ezelőtt egészen az élő adásig menetelt, de kiesését – saját bevallása szerint – máig nem dolgozta fel.
Andreas elmondta, hogy akkor saját magának sem felet meg, nem tartotta jónak a produkcióját. Az énekes-zeneszerző azt is elárulta, két éve annyira maga alatt volt, hogy a közönség kiszavazta, hogy csupán a barátnője tudta jobb kedvre deríteni, ő tartotta benne a lelket.

“Történelmet írunk, olyan még nem volt, hogy döntős visszajöjjön. Tudom, hogy nagy felelősséget vállalok ezzel. A figyelem is nagyobb lesz és az elvárás is” – magyarázta a felvidéki fiatalember, és azt is hozzátette, egykor a rossz dalválasztás miatt kellett távoznia a tehetségkutatóból. Csonka kijelentette, hogy rengeteget változott a két év alatt, és most egyenesen győzni jött.


Fotó: TV2

Színpadra lépését most nagy izgalom előzte meg, Mester odasúgta a többieknek, hogy nagyon jó produkció várható, ám csalódniuk kellett. Kínos volt látni, ahogy Andreas Prince Purple Rain című dalával nem varázsolta el a zsűri tagjait, akik azonban megelőlegezték neki a bizalmat, igaz, Bereczki Zoltán kivételével, aki kifejezetten gyengének találta az előadást. Ám a zöld lámpák csak az utolsó pillanatban villantak fel, jelezve, hogy a többi zsűritag sem dobott hátat a produkciótól.

Hogy Andreas miként  szerepel a párbajon, még nem tudni. Azt állítja, ha most sem sikerül befutnia, leteszi a mikrofont. Egy biztos terve azonban már van a jövőre nézve: a nyáron feleségül veszi menyasszonyát, Nikit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik