Szórakozás

Alekosz étteremben dolgozik?

Egyelőre Alekosz sem érti, vasárnap óta miért lett éttermi dolgozó! Ráadásul a vendéglátásban is Hajdú Péter a főnöke.

Harmadik napja egy étteremben dolgozik Nagy Alekosz, a valóságshow-veterán. Talán egyikünk sem gondolta volna, hogy a ValóVilág fődíját bezsebelő, majd ezt az ÖsszeEsküvőkbe átigazolva feltételezhetően anyagi szempontból megfejelő görög szexkiborg rászorulna a kétkezi munkára. Pedig úgy tűnik, ugyanis a közösségi oldalon vezetett privát adatlapján hétvégén megjelent az új munkahely, Hajdú Péter éttermének a neve. S miután azóta sem történt változás, megkerestük az érintetteket is. A tulajdonos azt mondja, őt sem értesítették, hogy csere történt a személyzetben, de biztos benne, hogy tudna róla, ha így lenne.
„Sokszor járt nálunk a bisztróban! Bármikor felvesszük, ha járatos a vendéglátásban. Kedvelem Alekoszt” – mondta Hajdú Péter.

A görög nem lepődött meg a kérdésünkön, mégis meglepő választ adott a munkahely-választás tekintetében.

„Vasárnap került oda, de fogalmam sincs, hogy miként. Lehet, hogy valamire rányomtam, hogy tetszik, és úgy történhetett. De még ez is elképzelhetetlen. Senki nem tudja a jelszavamat, még Betty sem. Azt sem tudom, hogy hogyan kell megváltoztatni, ennyire nem értek ehhez az oldalhoz. A görög konyhát mindenesetre nagyjából ismerem, Hajdú Péterrel pedig jó a viszonyom” – fogta rövidre, de hozzátette: egyelőre várna a vendéglátózással.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik