Szórakozás

Életveszélyesen megfenyegették Ambrus Attilát

Nem könnyű manapság Ambrus Attilának lenni, még akkor sem, ha az ember nem az igazi Viszkis, hanem csak a névrokona. A Hír24-nek sikerült felderítenie néhány Ambrus Attila nevű személyt, akik különös történeteket meséltek.

Több mint egy tucat Ambrus Attila nevű férfi regisztrálta magát az egyik legnagyobb közösségi portálon. A Hír24 csaknem tízzel próbálta felvenni a kapcsolatot, de a többség vagy elzárkózott a beszélgetéstől, vagy egyáltalán nem is válaszolt a levelünkre. Érdekes lehet az is, hogy ennek mi lehet az oka. Talán a félelem vezérelte őket, vagy esetleg az, hogy még ilyen módon sem akarnak közösséget vállalni egy exrablóval? Ki tudja.

Végül hárman mentek bele, hogy megosszák élményeiket olvasóinkkal. Abban mindannyian egyetértettek, hogy nem kellemes dolog az utóbbi napokban Ambrus Attilának lenni, már csak azért sem, mert rengetegen zaklatják őket. A legtöbben egyébként kedvesek és támogatásukról biztosítják a Viszkisnek hitt fiatalembereket, de ők így sem örülnek a hirtelen jött népszerűségnek. Többnyire azt sem értik, az emberek hogyan keverhetik őket össze az igazi Attilával, ugyanis fotó is van az adatlapjukon.

Egyikük például néhány napja életveszélyes fenyegetés kapott a Facebookon keresztül. Valaki azt írta neki, hogy az egyik ismerőse az egyik pénzintézetben dolgozott, amit a Viszkis annak idején kirabolt. A hölgy sokkot kapott a történtek miatt, és évekig pszichiátriai kezelésre szorult. Azóta is retteg, nem mer visszatérni régi munkahelyére. Az ismeretlen levélíró azt is megírta a névrokon Ambrus Attilának, hogy egyszer biztosan tönkreteszi őt, csak kerüljön a kezei közé.

A másik Ambrus Attilának sokkal jobb élményei vannak. Neki többnyire csinos lányok írnak, és szolgáltatásaikat ajánlgatják.

„Azt írta az egyik hölgy, hogy bármit megtesz, amit csak kérek. Még a telefonszámát is elküldte. Eleinte gondolkodtam rajta, hogy felhívom és behülyítem, talán összejön vele egy randi. Aztán a barátaim lebeszéltek róla. Meg persze értelme sem lett volna a dolognak, mert a randin úgy is kiderült volna, hogy nem én vagyok a Viszkis.”

A harmadik fiút már állásajánlattal is bombázták híres neve miatt, sőt interjút is kértek tőle. Az ő adatlapján egyébként nincs fotó, talán éppen ezzel sikerül megtévesztenie a felhasználókat. Hívták dolgozni egy galériába, ajánlottak neki reklámszerződést is. Attila azt mondja, komolyan sajnálja, hogy nem ő a valódi Viszkis.

Bár az általunk megszólaltatott fiúk sok dologban különböznek, a nevükön kívül az is közös bennük, hogy eszük ágában sincs felvenni a kapcsolatot híres névrokonukkal.

 

Akarod tudni, hogy mi történt a vasárnapi VV-párbajon, amit nem mutatott a kamera? Megható jelenetet fedeztünk fel, részletek itt!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik