Szórakozás

Miattuk repülnek a tévéslegendák! Vérlázító!

Tévések és színészek sorra panaszkodnak amiatt, hogy kirúgják őket, miközben valóságshowhősöket tesznek be állásaikba. Ugye senki nem csodálkozik azon, hogy felháborodásuknak adnak hangot.

„Szerintem tévedés azt hinni, hogy például egy X-Faktoros olyat produkál a színpadon, amitől a közönség elalél. Persze, biztosan bevonzza az embereket a színházba, de hosszú távon ez a megoldás nem kifizetődő. Azt tapasztalom, hogy kevésbé ismert kollégáknak is tapsolnak az előadások végén, akik veszik a fáradságot, hogy bejöjjenek a színházba. Szomorúnak tartom, hogy sok színésznek nincs állása, miközben sorozatsztárok parádéznak a színpadon.” – mondta a Hír24-nek egy elismert magyar művész, aki nem szeretne konfrontálódni, ezért nem akarta, hogy leírjuk a nevét.

Emlékezzünk csak vissza Utasi Árpira, akivel kapcsolatban sokáig az a pletyka járta, csakis reklámcéllal osztották rá Bendegúz szerepét, amit aztán elég hamar el is vettek tőle. A színház persze cáfolta ezt a híresztelést. Mindenesetre szegény Árpi egy pillanatra elhitte, hogy színész lehet.

Miközben a televíziókból is tucatjával bocsátják el az ismert képernyősöket, addig valóságshowkból ismert fiatalok parádéznak műsorvezetőként. Nemrég azt hallottuk, hogy Lilut VV Anikóra akarják lecserélni. Na, ez aztán valóban vérlázító lenne. A csatorna ezt egyébként nem erősítette meg.

Az azonban tény, hogy míg Kumin Vikit, Valkó Esztert, István Danit, Keleti Andreát, Csonka Andrást elküldték az RTL-től, addig például a minősíthetetlenül viselkedő VV Olivér, vagy VV Béci, Gigi és Anikó képernyőn lehetnek. Nem csoda, hogy ezt a nézők jelentős része felháborítónak tarja.

A napokban arról is beszámoltak, hogy már az X-Faktoros Bagosi Alexának is műsora van Debrecenben, az Alföld Tv-ben. A produkcióját állítólag „szétlájkolták” a nézők.

Ettől függetlenül felháborító, hogy ma már tényleg mindenkiből műsorvezetőt csinálnak, nem számít, hogy az illetőnek se végzettsége, se gyakorlata nincs. Hát, meglátjuk, hová vezet mindez, az sem kizárt, hogy éppen a teljes igénytelenséghez és a kultúra sárba tiprásához.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik