Szórakozás

Ők azok, akik megnyerhetik a Megasztárt?

Kiderült, kik azok az énekesek, akik már biztosan ott lesznek a Megasztár párbajadásában. Egy válogatás még hátravan, akkor áll össze végleg az úgynevezett TOP24-es csapat.

A Megasztár második válogatását láthatták a TV2 nézői tegnap este, amelyben kiderült, kik azok, akik a múlt héten továbbjutókhoz csatlakozhattak, az úgynevezett a top24-be. Horváth István, Kökény Pál, Nagy Renáta, az előző széria döntőse, Csonka Andreas, Nagy Kristóf, Józsa Janka, Gerendás Dávid, Eőry Viki, Szakos Andrea most már biztosan párbajon mérik össze a tehetségüket.

Persze, voltak, akik csalódottan távoztak a megmérettetésről, az egyik jelentkező például egy külföldi utat mondott vissza a meghallgatás miatt, Mester Tamásék szerint teljesen feleslegesen, teljesítménye nem volt elegendő a továbbjutáshoz.

Az énekesek kvalitásairól máris megoszlanak a vélemények, a nézők a műsor chatfalán és a Facebookon értékelik a produkciókat és a zsűri döntését. De nem tett lakatot a szájára a tehetséges Cheyenne sem, aki – mint ahogyan a múlt héten kiderült – ugyan nem került be a legjobb 24 közé, de máris a casting egyik legnagyobb sztárja. A kislányra Kállay-Saunders András is felfigyelt, és elhatározta, segíti Cheyenne további boldogulását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik