Szórakozás

VV Olivért máris kirúgják?

Számos nézőnél kiverte a biztosítékot, amit a napokban Olivér művelt a ValóVilágban. A NekedValó műsorvezetője a sötétben szándékosan a többiek orra alá szellentett, amit poénnak szánt.

Mindennek van határa, így persze a viccelődésnek is. Az ember azt gondolná, hogy egy felnőtt férfinak van annyi önkontrollja, hogy viselkedni tud, főként, ha tisztában van azzal, hogy minden lépését kamerák figyelik. Ám úgy tűnik, Olivérrel más a helyzet. Amint többet iszik az átlagnál, elborul az agya. Vélhetően ez történt vele azon az estén is, amikor másik három exvillalakóval együtt beköltöztek a VV 5-be. Természetesen bulival ünnepelték meg a két széria egyesítését, és miután minden pia elfogyott, elszabadult a pokol. Olivér vélhetően úgy gondolta, jó poén lesz, ha gusztustalankodik, ezért belopózott a vaksötét hálószobába, és Gomi ágya mellett eleresztette magát. Ezen a jeleneten az egyébként prűdnek és visszafogottnak egyáltalán nem mondható Attila is kiakadt. Kijelentette, hogy szerinte egyáltalán nem vicces, amit az RTL Klub műsorvezetője művelt.

A történtek után nem csoda, ha a nézők egy részénél is elszakadt a cérna. Jogosan merült fel a kérdés, mit szól a csatorna Olivér viselkedéséhez?

A Hír24-nek Kolosi Péter programigazgató azt mondta, mindenki saját cselekedeteiért felelős, főként, ha tudja, hogy 24 órán át kamerák figyelik minden megmozdulását.

Bár Kolosi Péter meglehetősen diszkréten reagált Olivér viselkedésére, a Hír24 a kulisszák mögött arról értesült, hogy a csatornánál többen is felháborodtak a fiú tettei miatt. Az egyik képernyős például azt mondta, szerinte Olivér nem csak magát égette gusztustalan tettével, de az RTL Klub többi műsorvezetőjét is. Az emberek ugyanis hajlamosak egy kalap alá venni az egy szakmában dolgozókat, és így esetleg azt hiszik, minden tévés ennyire bunkó. A magát megnevezni nem akaró képernyős egyébként azt mondta, szerinte nem kellene tovább foglalkoztatni Olivért, ha a jövőben sem fogja vissza magát.

Mint tudjuk, VV Évát éppen a közelmúltban tiltották ki az RTL Klub képernyőjéről, mert meglehetősen elítélendő módon viselkedett élő adásban. Egyesek szerint azért nem tudta kontrolálni cselekedeteit, mert ittas volt. Ezt persze nem lehet bizonyítani, mindenesetre tény az, hogy furcsán viselkedett. Éppen ez az oka annak is, hogy a nagyszájú lányt már be sem engedték a VV 5-be, nyilván attól féltek, hogy bepiál, és botrányt csinál. És bár Éva nem ment be a luxusbörtönbe, ott van most Olivér, aki szintén botrányosan viselkedik. Ezek után cseppet sem csodálkoznánk azon, ha hamarosan őt is kitiltanák az RTL Klubból.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik